Biztonságpolitika, történelem, hadászat, világpolitika

Paracord

Az ukrajnai háború 5 tanulsága

2022. március 05. - Paracord

Az orosz - ukrán háború kapcsán körvonalazódni látszódik 5 olyan tanulság, melyekre nem csak történészként - illetve a külföldi nyilatkozatokat figyelő érdeklődőként sőt biztonságpolitikával foglalkozni szerető publicistaként - hanem egyszerű hírolvasókként is azonnal felfigyelhetünk. Ezek közül két tényező kifejezetten katonai jellegű, egy biztonságpolitikai témakörbe tartozó, kettő pedig a nemzetközi változásokra fókuszál. Nézzük ezeket sorban történész szemmel és biztonságpolitikai - katonai szempontból:

ukran_tank.jpg

A kép forrása: www.bbc.com

1.) A magyar közvélemény reakciója. Meglepő módon a hazai lakosság fele másként reagált és gondolkodik azóta is a háborúról, mint a fejlett országok többsége.  A nyugati világ (Európai Unió országai és Észak-Amerika) egyértelműen reagáltak az orosz támadásra: jogtalan agressziónak tekintették (és tekintik most is), mint ahogyan valóban az is. Szerintük ugyanis Oroszországot semmi nem jogosította fel arra (még a sokat emlegetett Minszki Szerződés sem) hogy katonailag lerohanja egy független szomszédját és lerombolja annak városait, meggyilkolja, elüldözze lakosait számtalan háborús bűnt elkövetve. Ugyanakkor a hazai közvélemény egy része - követve Orbán Viktor orosz-barát és Putyin-követő politikáját - nem agressziónak, hanem megelőző csapásnak és önvédelemnek tekinti az orosz inváziót. A meglepő gondolkodás mögött három érv szokott állni: 1. A nyugat és ördögi szervezete a NATO gonosz módon terjeszkedik Oroszország irányába, vagyis sorra magához kapcsolja (és a NATO-ba lépteti)  Kelet-európai országokat, így Putyin csak önvédelemből támadja Ukrajnát (hogy ne kerüljön az is amerikai kezekbe). 2. Az ukránok magyar-ellenesek és nácik, ezért pusztulniuk kell 3. Amerika az egész világot behálózza, csakis a jóságos és bölcs Putyin állíthatja meg őket, hatalmas hadseregével. Ami a valóságot illeti: a Kelet-európai államok maguk akartak sorra csatlakozni a NATO-hoz, mint ahogyan most a finnek és svédek is erre készülnek. Döntéseikbe nem szólhat bele más állam, még Putyin sem. Ukrajna népének döntését ugyanúgy tiszteletbe kellene tartani, mint ahogyan 2004-ben a magyarok NATO csatlakozását is tiszteletben tartották. A második dolog: az ukránok közt akadnak magyar ellenesek és nácik is, mint ahogyan nálunk is vannak nácik és például román gyűlölők, de nem lehet egy 40 milliós népet (az ukránokat) egységesen nácinak és magyar-gyűlölőnek bélyegezni. (Bár még ebben az esetben sincs a dolognak köze ahhoz, hogy jogtalanul lerohanta őket egy másik ország.) Végül:  hogy Amerikát a "jóságos" Putyin állítaná meg ... no comment. Putyin diktátor, aki politikai ellenfeleit meggyilkoltatja. Aki az ő rendszerét pártolja kiköltözhetne próbaképp kicsit mondjuk Nyizsnyij Novgorodba (de ez csak az én véleményem):

2.) Tévedhet a nagyhatalmak hírszerzése is. Ez a mondat, melyet néhány hete még nagyon kevés szakember osztott volna, arra a tényre épül, hogy az USA által 72 órásra, a nyugati országok szerint 4 - 5 naposra jósolt orosz invázió több hónaposra (akár több évnyi időtartamra) is elhúzódhat, hiszen a 9 legnagyobb ukrán városból még egyiket sem sikerült az oroszoknak bevenniük. Ez végzetes hírszerzési hibára utal: az orosz hadvezetés ugyanis egyértelműen nem volt tisztában az ukrán haderő ütőképességével. Ugyancsak hiba lehetett részükről, hogy meglepte őket az ukránok elszántsága, összefogása és kitartása is. Egyértelműen arra számítottak, hogy az ukrán hadvezetés már támadásuk kezdetén eltávolítja majd Zelenszkijt (erre Putyin az invázió első napjaiban egyébként többször is felszólította őket, hasztalanul) illetve azzal kalkuláltak, hogy az ukrán kiskatonák tömegesen adják majd meg magukat vagy szöknek el a frontokról. Hihették ezt a 2014-es Krím elleni támadásuk alapján is, amikor az ukránok valóban szinte harc nélkül adták fel a félszigetet. Ám most igenis harcolnak, mégpedig összetartva, a teljes lakosság példa-értékű elszántságával. Ezt nem látták előre az orosz hírszerzők, ezt nem mérték fel előzetesen, mint ahogyan az ukrán haderő ütőképességének sokkal magasabb szintje is nagyon meglepte őket. Az ukrán háború nagy tanulsága, hogy a világ legjobb hírszerző szervezetei is időnként nagyot tévedhetnek. Putyin torz világképe talán először csalta meg igazán az orosz diktátort.

3.) Nem minden a légierő, a kézi páncéltörők és drónok is hatékonyak. Régi vita a katonai szakértők körében a légierő túlértékelésének kontra alul-értékelésének kérdése és annak dilemmája, hogy CSAK légi-fölénnyel térdre kényszeríthető e egy ország. Ehhez kapcsolódik a harckocsi fegyvernem megítélésének kérdése illetve a kézi páncéltörő-fegyverek, drónok hatékonyságának talánya is egy fejlett haderő ellenében. A jelenleg zajló ukrajnai háború első 9 napja után egyelőre az látszódik, hogy pusztán légi-fölénnyel nem nyerhető meg egy háború és a harckocsik, bármilyen modernek is, sokkal olcsóbb haditechnikával is tömegesen iktathatóak ki (drónokkal, kézi páncéltörő eszközökkel). Nem véletlenül ezeket kéri és kapja most Ukrajna sok ezres tételben Nyugat-Európától. Persze hasonló tanulsággal szolgált a 2020 őszi örmény-azeri háború is, melyben az azeriek török drónokkal lőtték rommá Örményország teljes harckocsi-állományát (ami azért elavult páncélosokból állt). Az USA egy ideje nem is költ túl sokat a harckocsi-fejlesztésekre, míg az oroszok (egészen eddig az ukrajnai háborúig) makacsan ragaszkodtak a páncélos-innovációkhoz.

4.) Az orosz hadsereg legyőzhetetlensége mítosz csupán. A második világháború alapozta meg az oroszok katonai hírnevét, melyet aztán a hidegháború tovább öregbített, amikor a Szovjetunió szuperhatalommá vált, létrehozva a világ második legnagyobb hadseregét. Ám az elmúlt 9 nap számtalan orosz tévedése és hibája arra utal, hogy az orosz hadseregről kialakult nemzetközi kép, valójában egy mítosz csupán. Az ukrán országutak mentén üzemanyag-hiány miatt leállt harckocsik látványa, az elhagyott páncélosok ténye, a vártnál sokkal lassúbb előretörés, a pontatlan rakéta-támadások tömkelege, a későn megsemmisített ukrán légierő hibája, a rosszul megtervezett hadműveletek sora és a polgári lakosság értelmetlen pusztítása mind arra mutatnak rá, hogy az orosz hadsereg a legkevésbé sem legyőzhetetlen és korántsem olyan "vérprofi", mint a világ eddig hitte. Bár az orosz hadvezetés és Putyin évekig tervezhették Ukrajna lerohanását, a most látható végeredmény nem éppen egy profi haditerv illetve kivitelezés képét mutatja. Egy történelmi kitekintéssel élve: az Erich von Manstein tábornok által 1940-ben kidolgozott "Fall Gelb" hadművelet valódi sikert jelentett: alig 25 nap alatt (1940 május 10 és június 5 között) kényszerítette térdre Belgium, Hollandia, illetve Franciaország hadseregét és a brit expedíciós sereget. Az a hadművelet jól megtervezett és kivitelezett offenzíva volt, talán a hadtörténelem legprofibb katonai akciója. Ugyancsak sikeres akciónak könyvelhető el a Sivatagi vihar hadművelet is (Kuvait felszabadítására) 1991-ben és még biztosan találnák néhány jól megtervezett offenzívát a történelemben. Ám a jelenlegi orosz hadjárat egészen biztosan nem kerül majd ezek közé a későbbi történelemkönyvekben.

5.) A világ képes a teljes összefogásra. A háború egyik legnagyobb tanulsága, hogy az egész fejlett világ (nem csupán az euroatlanti régió) képes egy világméretű összefogásra a béke érdekében egy világot fenyegető agresszorral szemben. Ennek láthattuk részleteit, amikor a világ szinte minden jelentős cége, vállalata, cégcsoportja sorra jelentette be (és jelenti be azóta is folyamatosan) csatlakozását Oroszország teljes elszigeteléséhez. A szankciókat bevezető vállalatok végeérhetetlen listája napról napra gyarapszik. Nem csupán NATO vagy EU tagállamokról van szó, hanem külső hatalmakról is, szinte mindenkiről. Amit Putyin tett egy gyengébb, szuverén szomszédja teljes katonai lerohanásával (valós ok és hadüzenet nélkül) a Föld mind a 200 országában elutasításra talált. Ma úgy tűnik a világ képes egységesen fellépni biztonságpolitikai kérdésekben. Oroszország pénzügyi rendszerét máris elszigetelték, a rubel soha nem látott mértékben zuhan, az orosz GDP pedig már egy hét viszonylatában is több százalékponttal esett (és ki tudja hol áll meg). Még ha az erősebb "jogán" győz is Putyin hadserege Ukrajnában, egy szétlőtt tartományt kap majd, melynek lakói több generációra meggyűlölik az orosz megszállókat, miközben Oroszország gazdasága teljesen tönkremegy. Itt is egy történelmi analógiát említve: I. Pürrhosz a Krisztus előtti 3. században időlegesen legyőzte ugyan Rómát, de túl nagy árat fizetett érte. Híres mondása volt: „Ha még egy csatában győzünk a rómaiakon, végképp elveszünk.

Az atomfegyverek nagyobb veszélyt jelentenek ma, mint a hidegháború idején.

Meglepő tanulsága ez a jelenlegi helyzetnek, hiszen a hidegháború lezárultával a világ fellélegezhetett és szentül hitte: most már az atomfegyverek fokozatos leszerelése következik majd és egyre távolabb kerülünk a nukleáris világégés veszélyétől. Ehhez képest Vlagyimir Putyin az ukrajnai háborúval bebizonyította: atomhatalomként bármikor megfenyegetheti a világot és megkísérelheti elpusztítani is (még ha ebbe maga is belepusztulna). Legelső nyilatkozatában (támadása megindítását követően) gyakorlatilag kimondta: ha a NATO katonákat küld Ukrajnába, akkor atomfegyverrel válaszol: Aki megpróbál velünk ütközni, és még inkább megpróbál veszélyt jelenteni országunkra, népünkre, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekkel jár, amilyeneket még soha nem tapasztaltak a történelmükben.”  /2022.03.05.10:24/

paracordiablog.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://paracordia.blog.hu/api/trackback/id/tr8617772294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Control_ 2022.03.05. 11:50:08

Ukrajna az első ország, mely a világháború óta teljes orosz katonai támadást szenved el és megszállás alá kerül. Grúzia, Csecsenföld egészen más eseteket jelentettek. Csecsenföld eleve Oroszország része, Grúzia pedig nem szenvedett totális támadást illetve megszállást.

Paracord 2022.03.05. 14:22:17

@Control_: Az orosz agresszió 2000 óta fenyegeti a világot! Megtámadta Csecsenföld után Grúziát, Szíriát, a Krímet és most Ukrajnát is, nem beszélve arról, hogy 2000 óta hányszor fenyegette a világot atomfegyvereivel és a gázcsapok elzárásával.

Fritz Gerlich 2022.03.06. 13:07:26

@Paracord: Erre szokták az válaszolni, hogy az USA még több országot rohant le. Mintha ez verseny lenne és mintha ez mentesítené azt, amit most az orosz hadsereg művel az ukrán városokban. Meg hogy ez valójában önvédelem, mert hogy a piszok NATO egyre közelebb húzódik az orosz határokról, az egyre több ország csatlakozása miatt. Mintha kényszerítenék ezeket az államokat. Csak mondom: Finnország is fontolgatja a NATO -hoz csatlakozását, holott erre marhára nem kényszerítik az amerikaiak, csak a agresszív ruszki külpolitika, mely miatt mindenkit rettegésben tart Putyin.

Gonda István 2022.03.06. 13:07:34

@Control_: Ukrajnából sem foglaltak el nagyobb darabot, mint anno grúziából

Paracord 2022.03.06. 13:10:07

@Gonda István: Ez nettó nem igaz. Egész Grúzia 69 700 km2, miközben Luhanszk, Donyeck és a Krím együttesen 80-90 ezer km2. És akkor nem beszéltünk arról a sok ezer négyzetkilométerről, ami azóta került az oroszok kezére. De Putyin végcélja a 603 ezer négyzetkilométeres Ukrajna egészének megszállása.

Gonda István 2022.03.06. 13:10:57

Eléggé elfogult cikk, pedig nagy szükség lenne a tárgyilagos megközelítésre.
- Miért kell bedőlni annak, hogy az USA propaganda 72 órát jósolt?
- Miért feltételezzük, hogy Putyin villámháborút akart, és nem pl. egy hosszan elhúzódó konfliktust?
- "a Föld mind a 200 országában elutasításra talált". Az ENSZ-ben 5-en mellette szavaztak és 35-en tartózkodtak.
- a Sivatagi Vihar is másfél hónapig tartott nem 10 napig, és csak egy 17 enkm-nyi sivatagot kellett visszafoglalni, nem egy 600 enkm-es országot.

Paracord 2022.03.06. 13:19:14

@Gonda István: Nézzük sorban:
- Az USA a maga csatornáin tette közzé, hogy 72 órás lehet az orosz támadás
- Arra hogy Putyin villámháborút akart több jel is utal: az egyik a harckocsik üzemanyaggal ellátottsága, a csapatok kevés utánpótlással ellátása, mely pár napra és nem több hétre elég. Amellett Putyin többször szólította fel az ukrán hadsereg vezetőit, saját vezetőik elzavarására, ami arra utal, hogy éppen erre számított az első napokban. De nem történt meg így lett a vilámháborúból elhúzódó háború.
- A 200 ország elutasította az agressziót, de az ENSZ ben néhány (mindössze 5 db a 200-ból) ellene szavazott. A 35 tartózkodás nem az agresszió elítélésére vonatkozik, csak arra, hogy nem akarnak (mernek) Oroszországgal ellentéteket. Mellesleg ha belemegyünk abba, hogy a 200-ból 35+5 nem utasítja el az orosz agressziót az is csak 17%. a világ országainak 17%-a nem utasítja el, 83% meg ku&vára elutasítja. Ez így sokkal jobb?
- A Sivatagi vihar másfél hónapig tartott bizony és az ukrajnai háború is eltart majd addig. És Kuvait területe 18 ezer km2, ám a hadműveletek többször ekkora térséget érintettek, nem beszélve arról, hogy a második iraki háborúban már a 438 ezer km2-es Irakot szállták meg.

Demosz 2022.03.06. 13:20:59

Lassan a testtel. Orosz o. nem az elsővonalbeli technológiás eszközeit küldte harcba . Ez egy kiképzési gyakorlat a fiataljainak háborús viszonyokra. A fú csapásmérő nem atomtöltetű eszközeit eddig távol tartotta. A rádioelektronika harc eszközeit nem vetette be. Esetleg talán Kijevnél fog némi újabb technológiás eszközt bevetni , ha nem adják ki Zelinszkijt. A 70-es évek technológiája vonult fel a hasonló szintű ukrán haditechnikákkal szemben. Orosz.o kíméli az új eszközeit, mint pl Armata harckocsijait. A régiben újoncok éppen most kiképzett katonák ülnek nulla tapasztalattal. Van vesztesség ezzel kalkuláltak. Szoktatják a pszichológiai terheléshez őket. majd odahaza feldolgozzák a tapasztalatokat és a harceljárásoknál Európa nyugati országaiban már fel tudják használni. A hadiflotta távol maradt illetve a légierő is csak addig maradt amíg szétzúzta az ukrán katonai infrastrukturát és repülő eszközöket. A harc a totális győzelemig folytatódik , majd Ukrajna megszűnik mint állam tovább létezni. Dicsőség az orosz felszabadító haderőnek !

Paracord 2022.03.06. 13:29:12

@Demosz: Bizony lassan a testtel:
- Azt, hogy Oroszország a legjobb vagy legrosszabb (vagy közepes minőségű) erőit veti e be Ukrajnában nem tudhatjuk.
- Az atomfegyvereket nyilván nem vetheti be, mert az atomháborút jelentene, ami nyilván magát Oroszországot is elpusztítaná.
- Az, hogy kímélik a csoda-tankjukat, az Armatát sokkal inkább a harckocsi még mindig meglévő konstrukciós hibáinak köszönhető, ami jól látszódott akkor is mikor először vonult fel a győzelem-napon Moszkvában (és máris lerohadt, ami nem kicsit volt égő az egész világ előtt. Lángolt is Putyin feje rendesen, aztán tucatszám váltotta le a fejlesztőket).
- Hogy miért tapasztalatlan újoncokat küld be Ukrajnába Putyin az ő hülyesége, de látszik is az eredményen, amit produkálnak.
- Az ukrán légierőt pedig messze nem zúzták még szét, ráadásul Lengyelország felől most kap Ukrajna vadászgép utánpótlást. MIG -eket kérnek azt is kapnak a NATO -tól.
- Ami a hadiflottát illeti: nincs túl nagy jelentősége tekintve hogy a háború folyamatosan a szárazföldön zajlik.
- Végül: nem tudom ki mit tart dicsőségnek, de egy ötöd-akkora haderőt lenyomni egy sokkal kisebb szomszédos országban még akkor sem dicsőség, ha nem tart tízszer annyi ideig, mint kellene. Inkább szégyen.

Demosz 2022.03.06. 13:30:10

Az oroszok győzelme elvitathatatlan. Az ukránok veresége pedig tény. Azt a néhány szabadcsapatot módszeresen felszámolják. mivel a reguláris erejük már rég elfogyott, tartalékaik pedig nem is voltak.

Demosz 2022.03.06. 13:30:18

@Paracord: Irak, Líbia, Vietnám, Korea, Szíria ki által volt megtámadva ?

Etniez 2022.03.06. 13:30:21

Nagyon jó írás, köszönjük!

midnightcoder2 2022.03.06. 13:30:38

@Paracord: Az amcsik meg irakot támadták meg ugyanígy, létrehozva az iszlám államot. Csak annak nem volt ekkora visszhangja a médiában megmutatva az amcsik által szétlõtt épületeket.

A szíreket meg nem az oroszok támadták meg, hanem polgárháború volt Aszad elnök és az ellenzéke között - ez utóbbi derékhadát azok az iszlám szélsõségesek adták, akik legalább olyan lelkesen irtották a nem iszlamista illetve más irányzathoz tartozó lakosságot mint Aszad az ellenzéket. Ebbe szállt be aztán az Iszlám Állam, meg az amcsik, oldalukon a törökökkel akik igazából csak a kurdok elleni népirtás lehetõsége miatt voltak benn a buliban és persze sokan mások.

Paracord 2022.03.06. 13:32:09

@midnightcoder2: Az, hogy az amcsik mit tettek vagy nem tettek miért mentesítené azt amit most Oroszország művel az ukránokkal?

Szíriában az orosz hadsereg falvakat pusztított és lőtt mindenre, ami mozog. Ezerszám ölte a helyi lakosságot, lázadókat, szíreket. Mitől is jobb ez, mint amit az USA csinált ott?

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2022.03.06. 13:33:16

A békekötés feltételeit azért át lehetne gondolni. Talán érdemesebb lenne, mint további áldozatok árán harcolni. Persze ezt így távolról nehéz megítélni.

midnightcoder2 2022.03.06. 13:36:57

Amúgy a posthoz:

1. Ezek szerint az USA és az EU világképe is torz, mert hogy ugye pont úgy mellélõttek az elemzõik a háború megítélésében mint Putyin.

2. Azért én a drónokat nem sorolnám az olcsó haditechnika kategóriájába, még a törökök által fejlesztett, népirtásra optimalizált verziót sem. És igazából nem találkoztam eddig olyan korrekt adatsorral, ami tartalmazná a veszteségeket mindkét oldalon. Hadi propagandára elég bátor dolog elemzést alapozni.

3. Szerintem az oroszok azért messze nem vetettek be apait-anyait. De tény hogy tovább tart a dolog mint számították.

4. Ez azért nem feltétlenül ennyire örömteli. Az, hogy a média azt csinálja amit az amcsi cégek szeretnének, a cégek pedig úgy ugrálnak ahogy a média fütyül elõbb-utóbb elég csúnya következményekkel járhat itt a nyugati világban. Nagyon könnyen lehet ebbõl még egy új nácizmus, tömeges népirtásokkal. Túl nagy a hatalomkoncentráció, ilyen mértékû eddig csak Hitlernek és Sztálinnak volt.

5. Ha nem lennének atomfegyverek, már régen a negyedik világháborúnál tartanánk.

Paracord 2022.03.06. 13:44:21

@midnightcoder2: Nézzük ezeket is sorban:

1. A nyugat is tévedett az ukrajnai háború kérdéseben, csakúgy mint Putyin. A "torz" jelző arra vonatkozik, hogy Putyin úgy gondolja, következmények nélkül pusztíthat el bármilyen országot a környezetében, ami nem NATO tag (idővel azt is ami igen).

2. Ami a drónokat illeti, egy török Bayraktar harci drón ára 1 millió dollár körüli és simán elintéz bármilyen harckocsit. De vannak már 700-800 ezer dolláros illetve még olcsóbb drón-fejlesztések is. Ezekkel szemben egy Abrams M1A2 ára 8,5 millió dollár.

3. Nem vetettek be apait-anyait hagyományos fegyverzettel, ez talán igaz. De csúnya égés is lenne, ha a világ legnagyobb atomhatalma és második legnagyobb hadserege "apait-anyait bevetve" sem tudná lenyomni az ukrán hadsereget.

4. Hatalomkoncentráció Moszkvában van, nem az euroatlanti világban. Az egyes nagyvállalatok saját döntéseket hoznak, erre nem utasítja semmilyen rejtélyes Deep State háttérhatalom, bár tetszetős és felkapott összeesküvés elméletek születnek ennek kapcsán.

5. Világháború kitörhet atomfegyverek nélkül is (volt is már ilyen kettő, az emlékeim szerint). :)

mondocska 2022.03.06. 13:45:20

"A világ képes a teljes összefogásra" - épp tegnapi Putyin nyilatkozat, hogy az EU és USA nem a világ. Persze ezzel is lehet vitatkozni, de elgondolkodtató.

Paracord 2022.03.06. 13:46:49

@mondocska: Az EU és az USA nem a világ, az igaz, de ott van Japán, Kanada, Ausztrália, Dél-Korea és még vagy tucatnyi ország, ha megnézed a szankcionálok sorát:
morpheusz.blog.hu/2022/03/05/az_oroszorszag_elleni_szankciok

apro_marosan_petergabor 2022.03.06. 13:47:40

Néhány megállapítás erősen elnagyolt.
Valóban orosz hírszerzés nagyot tévedett valóban, együttműködés helyett erőteljes ellenállást kapott az orosz hadsereg. de:
1. Alulértékelik az orosz hadsereg teljesítményét. Elfeledve, hogy kisebb erőkkel vonult be. Nem a legkorszerűbb fegyverzetével. Pillanatk alatt lenullázta az ukrán légierőt, tengerészetet rakéták, cirkálórakéták, légierő bevetésével (nem véletlen kérnek az ukránok légtérzárlatot).
2. Az ukránoknak maradtak a drónok. Amelyek jórészt semlegesítve vannak, lévén több 10 km-es oszlopok tudnak várakozni az utakon gond nélkül. Tehát a drónok harcértéke viszonylagos.
3. Az oroszok lakosságkímélő háborút folytatnak, óvatosan (minden propaganda ellenére), ez lassabb - s egy 50milliós országról van szó...
4. A páncéltörö kézifegyverek valóban veszélyesek , alkalmasak a harckocsik ritkítására, ezekhez viszont kis távolság kell, ez sok esetben nem jön össze, hasonlóan a légelhárító kisrakétákhoz.
5 Azzal ismét egyet lehet érten, hogy a nemzetközi gazdasági összetartás (szankcók) már komoly kárkat okoztak az orszoknak, s még többet fognak (ezt lebecsülték), viszont ez Európának is nagy károkat fog okozni, ez a kiegyezés felé tolja majd a dolgokat.

Paracord 2022.03.06. 13:58:01

@apro_marosan_petergabor: Nézzük pontról pontra:
1. Nem a világ értékeli alul az oroszok teljesítményét, hanem a tények (azok pedig mint tudjuk makacs dolgok). Már 11 napja harcolnak, és a 10 legnagyobb ukrán város közül egyik sincs még a kezükön. Ez tény egyelőre. Az ukrán légierőt nem nagy dicsőség lenullázni mivel az oroszoké többszörösen nagyobb. De még ha lenullázták volna. Arról érkeznek hírek (nem csak ukrán forrásokból), hogy vannak bevethető ukrán vadászgépek még a 11. napon is. Amellett az orosz konvojokat még szombaton is lőni tudták a levegőből.

2. A drónok akkora károkat okoztak az orosz erőknek, mint talán semmi más fegyverzet. Szerintem elég jól vizsgáztak. És bizony kapnak belőlük jócskán a NATO -tól folyamatosan.

3. Lakosságkímélő háborúról elég vicces beszélni, a szétlőtt lakótelepek függvényében. És mielőtt fotosoppolt képekkel jönnél, ne tedd mert ma már nevettem eleget és délután további részében komolyabb tervezek lenni.

4. A vállról indítható páncéltörő fegyverek éppen tökéletesek a városi harchoz. És most pont ez jön majd az elkövetkező hetekben.

5. Annak eldöntését, hogy a szankciók hol okoznak nagyobb kárt abban az országban akit mindenki szankcionál, vagy abban a 200-ban, amelyet csak az az egyetlen egy, azt mindenkinek a józan eszére bíznám. :)

Visceroid 2022.03.06. 13:59:07

@Paracord: Az USA iraki és afganisztáni megszállása pedig említésre sem méltó.

Paracord 2022.03.06. 13:59:30

@Visceroid: Említésre méltó. Említsd is meg.

Kivlov 2022.03.06. 13:59:47

@Paracord:
Ehhez képest az óvodás logikájú, álszent NY maga zárja el a gázt. Nem kellenek ahhoz a ruszkik. :D

Paracord 2022.03.06. 14:00:52

@Kivlov: Ezt a gázelzárás dolgot sem lehet örökké kijátszani. Előbb-utóbb megoldják a nyugati országok és akkor tényleg nem lesz egy vasa sem Putyinnak. De addig kétségtelenül riogathat vele.

chrisred 2022.03.06. 14:01:19

@midnightcoder2: Az amcsik nem szálltak be a szíriai polgárháborúba, csupán a kurdokat támogatták, ahogy Irakban is támogatták őket az Iszlám Állam elleni harcukban. Trump egyetlen látványbombázást csinált Aszad ellen, csak hogy ne mondják rá, nem reagál semmit arra, hogy a szír kormány tömegpusztító fegyvereket vet be.

Leylandi 2022.03.06. 14:02:12

Köszönjük ezt a végtelenül elfogult propagandacikket, legalább tudjuk a bloggert hova tenni.
De akkor picit nézzük a tényeket is.
Az az egész világ, amelyik Oroszországot elítélte, az összesen egymilliárd ember (kevesebb, mint pl. India lakossága), amelyik az USA érdekszférájába tartozik, emiatt kötelező neki. Ebből is csak a kormányok, de ha beleolvasunk a népek véleményébe a facebookon, egész mást látunk. Az átlagember nem vak, és hamar felmerül benne, hogy az az USA, amelyik vagy harminc országban robbantott ki háborút a II.vh. óta, milyen jogon beszél ilyen erkölcsi magasságokból. Az orosz hadsereg legyőzhetetlensége csak mítosz? Miért, ki győzte le, talán Ukrajna? Te valami egészen más tévét nézel...
"USA által 72 órásra, a nyugati országok szerint 4 - 5 naposra jósolt orosz invázió 10 napja tart már" MICSODA??????? Nem az orosz tudná igazából megmondani, hogy ő hány órásra tervezte az inváziót? Az USA kijelentette, hogy az orosz invázió 72 órás lesz - de tévedett - és ez az oroszok gyengeségét mutatja, nem azt, hogy az USA már megint benézett valamit? Nooooormális? Ember! Ez propagandának annyira, de annyira sz...aaar...

Paracord 2022.03.06. 14:09:43

@Leylandi: Azt hisze a propaganda szóval nem vagy tisztában. Egy blog bejegyzés, amit egy magánember ír és kommentelhető, vitaindító nem propaganda csak egy vélemény. Nem a lakosságot akarom a hatalom nevében valamire motiválni (amit a propaganda csinál), hanem egy véleményt artikulálni. Ezt te is megteheted. Egy blog létrehozása kb 5 perc, pénz sem kell hozzá, már írhatod is a véleményed. Ha megteszed én biztos nem fogom propagandának minősíteni akkor sem, ha eltérne az enyémtől. Ha mondjuk ezt a kormány megbízásából csinálod állami csatornákon, az már sanszos hogy propaganda lesz.

Ami az általad említett 1 milliárd embert illeti: megszámoltad hányan ítélik el az orosz agressziót és 1 milliárdig jutottál? Nem tudjuk a számot de azért az beszédes, hogy Japántól Kanadáig, Norvégiától Ausztráliáig vannak országok, akik elítélik. És azt mondod amerikai nyomásra teszik, erre én azt mondom hogy azok, akik meg nem ítélik el, orosz nyomásra tartózkodnak.

Az orosz hadsereg legyőzhetetlenségéről számtalan blogon, kommentben, cikkben és hozzászólásban lehet olvasni. Ha nyitva tartod a szemed, te is láthatod. Az igaz, hogy nem győzték le most sem, de amit produkál Ukrajnában azt mutatja, hogy nem egy legyőzhetetlen vérprofi sereg. Különben már a Majdanon adna interjút Putyin.

ulpius66 2022.03.06. 18:37:44

@apro_marosan_petergabor: "3. Az oroszok lakosságkímélő háborút folytatnak, óvatosan (minden propaganda ellenére), ez lassabb - s egy 50milliós országról van szó..."

Csak "VOLT" szó.......

A tények kedvéért:
1992-ben Ukrajna lakossága 52 millió volt
2020-as becslés 41.5 millió fő ..... amiből ugye elmenekült eddig 1,5 millió emberke....

LASSAN LENGYELORSZÁG A MAGA 38,5 MILLIÓ LAKOSÁVAL LEHAGYJA UKRAJNÁT......

ulpius66 2022.03.06. 18:38:07

@Paracord: "Nem tudjuk a számot de azért az beszédes, hogy Japántól Kanadáig, Norvégiától Ausztráliáig vannak országok, akik elítélik."

Ja!

Mindössze az a baj, hogy egy csomó ország, pl. MAGYARORSZÁG ESETÉBEN IS "EL KELL ÍTÉLNI" OROSZORSZÁGOT, MERT A LIBERÁLISOK KEGYETLEN BOSSZÚT ÁLLNAK, HA NEM TESSZÜK MEG!!!!!!!

HA MAGYARORSZÁG SZABAD ORSZÁG LENNE, ÉS NEM LENNE ELKÖTELEZVE A NATO, EU FELÉ, AKKOR MINK IS TARTÓZKODTUNK VOLNA!

DE MINT JÓL TUGGYUK AZ EGÉSZ NYUGATI VILÁGBAN LIBERÁLIS DIKTATÚRA VAN, ÉS AKI KILÓG A SORBÓL, SAJÁT VÉLEMÉNYE LENNE EGY-EGY ÜGYRŐL, AZT NEM FEJTHETI KI, MERT AZONNAL LEFASISZTÁZZÁK, EGYEBEK.....
(teljesen nyilvánvalóan több tucat ország van így........ ha pl. titkos szavazás lenne a kérdésben és nem látnák, hogy ki hogyan szavaz....BIZTOS NEM EZ LENNE AZ EREDMÉNY!!!)

parttalan 2022.03.06. 18:38:24

@Paracord: Az Európai Unió Heidi Tagliavini svájci diplomatanő által vezetett vizsgálóbizottsága 2009. szeptember 30-án kiadott hivatalos jelentése megállapította: a háborút Grúzia kezdte, a grúz állítások az előzetes orosz támadásról hamisak.

parttalan 2022.03.06. 18:38:41

"3.) Az orosz hadsereg legyőzhetetlensége mítosz csupán."

Posztoló szerint az oroszok nem tudnának nagyobb haderőt, még több és komolyabb fegyvereket bevetni a gyorsabb haladás érekében?! Nem totális háborút folytatnak, úgy ahogy ügyelnek a civil lakosságra, még ha ez a tudósításokat látva laikus szemmel nem ez látszik, vagy az ellenpropaganda hatására nem akarják látni.

Kivlov 2022.03.06. 18:39:05

@Paracord:
Bármi megoldható.
A kérdés: mennyiből?

bordon 2022.03.06. 18:41:19

@Demosz: Logikus, amit írsz. Nyilván odaküldik a fiatal sorozott bakákat, hogy haljanak ezrével, ez szoktatja őket pszichológiailag a nyugat elleni harcra. Majd otthon feldolgozzák.
Mellesleg küldtek a ruszkik Spetsnaz alakulatokat (likvidálták őket az ukránok), csecsen Kadirovista különítményeket (szét lettek kapva) elit, jól kiképzett ejtőernyős/deszant alakulatokat. Európa talán legnagyobb helikopteres bevetését sikerült összehozni. Le is lőttek sokat az ukránok.

A híres légvédelmi eszközökből, mint a Pantsyr, már legalább hármat hagytak el a ruszkik. Azokat jól képzett profi katonák üzemeltették, nem egy sorozott baka, aki megunta a hideget és otthagyta a gépet.

Éhes orosz dezertőrök kószálnak és fenyegetik az ukrán lakosságot élelmet követelve, erőszakolnak, lopnak, rabolnak, betörnek boltokba. Ismerős? Pont ezt csinálták a ruszkik a második világháborúban is. Órákat, ezüst evőeszközöket, műkincseket gyűjtöttek, újszülöttől az öregasszonyig minden nőt megerőszakoltak. Elmondhatjuk, hogy az oroszok a folytatják a második világháborús hagyományaikat.
Csapásmérésben is az működik, ami 70-80 éve bevált, Grad rakétavetők, a Katyusa utódai ontják a nem irányított rakétákat a városokra. Ebben jók a ruszkik.
Meg a ruszki légierő ügyesen szétlőtte az ukrán légierőt, de ha Oroszország nem lenne atomhatalom, akkor már nyugati vadászgépek uralnák az eget.

Oroszország ezzel a rogue state kategóriába csúszott. Egy bandita állam. Pedig a háború előtt Ukrajna pályázott eséllyel erre a címre. Oroszországnak minden esélye és eszköze megvolt ahhoz, hogy a ne a történelem szégyenpadján végezze. Hatalmas, erős (legalábbis látszólag), energiaipara miatt gazdag is lehetne (a lakosság a magyar színvonalon él, holott élhetne osztrák színvonalon is...). Erre a háborúra semmi szükség nem lett volna. Oroszországnak már vannak NATO-tag szomszédai. Lengyelország (Kalinyingrádnál), Litvánia, Lettország, Észtország. A Fekete-tenger választja csak el a románoktól, bolgároktól, törököktől. Nem Ukrajna lett volna az első NATO-tag szomszédjuk. Tehát nem az ukránok amúgy esélytelen NATO tagsága miatt indult a háború. Nem is a donyecki szepararisták védelmében.
Hanem területszerzés céljából. Mert erre készítette, hergelte már egy ideje az orosz média az orosz embereket.
Térképek Ukrajna felosztásáról, mert hát nem is valódi ország, csak innen-onnan összefércelt területekből áll (mint az országok jó része). Ősi orosz föld... Oroszország meg finnugor, kínai, szamojéd, tatár, mongol, avar, mindenféle föld. Mintha a kijevi állam nem előbb lett volna, mint a moszkvai. Az mellékes, hogy történelmi igényeket a nemzetközi jog nem ismer el? Mert ha elismerne, akkor a magyaroktól el kellene venni az országukat. Finnország se létezett soha előtte, ma meg igen. Történelmi igényt lehetne formálni a görögök vagy olaszok részéről Isztambulra.

BOAR 2022.03.06. 18:41:32

@Paracord: Leylandi fizetett propagandista, nem érdemes vele foglalkozni. Van két-három bejáratott sablonja a "Kezdő propagandisták kézikönyve" első fejezetéből aztán azokat váltogatja. Tényeket nem hoz elő csak hatalmas lendülettel fikáz, mert az látványos...

bordon 2022.03.06. 18:41:49

@Leylandi: Báncsák a ruszkikat! Ajvék, ajvék!
Ha csak egymilliárd ember ítéli el a ruszkik agresszióját, akkor nincsis gond, nyilván a többi sokmilliárd ember többet nyom a latba. Ja, nem!
Az, hogy a mélyszegény, de oroszbarát Szerbia nem ítéli el a ruszki agressziót, az kit érdekel? Mellesleg ha a szerbek támogatják a szakadár kelet-ukránokat, akkor Koszovó és Vajdaság elszakadását is kellene.
Kína se meri azt mondani, hogy a kelet-ukrajnai szeparatizmus rendben van, mert akkor ugye Tajvan, Hongkong, Tibet is szeparatistáskodhatna.

DominoFX 2022.03.06. 18:42:00

Jó írás volt, köszönjük!
A 3. pontból én hiányoltam Afganisztán orosz (szovjet) megszállásának a megemlítését. Az sem volt egy sikertörténet, és ott már erősen megrepedt a legyőzhetetlenség mítosza.

Paracord 2022.03.06. 20:29:56

@DominoFX: Köszi az elismerő szavakat! Afganisztán is jogos észrevétel, bár ott a szovjetek úgy állították be hogy 9 év után egyszerűen kivonulnak, nem veszítettek háborút. És nem zajlott az egész a média előtt, mint most.

Kivancsi 2022.03.06. 20:30:38

mi is tortenik ukran-ruszki viszonylatban.....
nos ha egy kis 60 kilos ratyi minden nap hajnal 5ig partizik masik 27ratyival.... tombol a zene uvoltoznek etc etc.... parszor a szomszed 110kilos gyuros megkeri a hazigazdit, hogy lehetne-e esetleg visszafogottan??? na es nem lehetett soot gigamega partit tol a 28 ratyi a kovetkezo ejjel... 1x csak a 110kilos gyuros rajuk rugja az ajtot azt ossze-vissza veri az egesz bandat..... ez megy most!!! az ajto mar rajuk van rugva...... tanulsag?
ha 60kilos ratyi vagy tiszteld a szomszedaidat!

Paracord 2022.03.06. 20:33:03

@Kivancsi: Vagy ... van egy lakás, ahol fiatalok beszélgetnek és egy ideges szomszéd, akit zavar a beszéd, átmegy hozzájuk egy vascsővel és agyonveri őket, majd rájuk gyújtja a saját lakásukat. Nagy hős ugyebár.

midnightcoder2 2022.03.06. 20:34:36

@Paracord: Nem jobb, csak kettõs mérce. Amikor az amcsik mûvelték ugyanezt egy másik országgal akkor nem volt tele a "független" média az iraki katonai propagandaanyagokkal, nem volt az USA elnöke vérszomjas vadbaromként lefestve, sem a vállalatok sem Európa nem kezdett el szankciózni az USA ellen. Pedig, ha ez akkor megtörténik, akkor jó eséllyel most Putyin bácsi sem akarná annyira az ukrán területeket. Csak ugye amit szabad Jupiternek... és ez az egésszel a probléma.

Paracord 2022.03.06. 20:39:30

@midnightcoder2: Ezt az érvelést sokszor olvasom, de kétszeresen sántít. Először is az egyik agresszió miért menti fel a másikat. Te csak azért agyonvernéd a téged zavaró szomszédodat, mert egy másik szomszéd is ugyanezt megtette? Ha egyszer előfordult ilyesmi, akkor más másik is megteheti. Attól, hogy az USA csapatokat küldött Afganisztánba a tálibok ellen és Irakba Szaddam ellen, most az oroszok is fossá lőhetik az ukrán városokat?

A másik: frissítsd már fel légyszi az emlékezetemet, hogy az amcsik hol és mikor is lőttek szét komplett, milliós nagyvárosokat, lakóházakkal együtt (mint a 3 milliós Kijev és a másfél milliós Harkiv? Mert én nem emlékszem ilyenekre. Bagdad annak idején gyorsan elesett, nem lőtték sz@rrá tudtommal. Más világváros tüzérségi és levegőből történő szétbombázásáról nem tudok. De lehet, hogy csak nem ugrik be. Ha tudsz hasonló volumenű amerikai pusztításról, mint ami most megy Ukrajnában 12 napja, mesélj már légyszi!

midnightcoder2 2022.03.06. 20:40:22

@chrisred: "Az amcsik nem szálltak be a szíriai polgárháborúba, csupán a kurdokat támogatták"

Az amcsik harcoltak a törökök ellen a kurdok oldalán? Ez új. Meg az iszlám állam sem úgy tett szert ugye amcsi katonai felszerelésre, hogy a szír lázadók önként és dalolva odaadták nekik.

midnightcoder2 2022.03.06. 20:40:28

@bordon: Nem is beszélve Pl. a baszkokról. Nem véltelenül áll ki az EU sem a magukat szexuálisan cirokseprûnek meghatározók mellett, de szarja le a nemzetiségi jogokat.

Bandibacsi34 2022.03.06. 20:43:38

@DominoFX: Afganisztán az egy masfajta terep. Alapvetően nem voltak sikertelenek, inkabb a beleolt penz volt felesleges(akarcsak az amerikaiak eseteben). Mondjuk úgy, hogy hiaba nyertek haborut ha elvesztettek a beket.
Mas: Az orosz bankok áttérnek a kínai UnionPay-re
Több orosz bank bejelentette vasárnap, hogy hamarosan megkezdi a kínai UnionPay kártyaüzemeltető rendszerét használó kártyakibocsátást, amelyhez társul Oroszország saját Mir-hálózata.

Amikor megjelent a nagy versenytárs a sínen, a UnionPay, egyből hírt adtunk róla itt az Indexen is.

A Visa és a MasterCard közölte, a háború miatt felfüggesztik az oroszországi tevékenységüket, így az orosz bankok azonnali hatállyal úgy döntöttek, hogy áttérnek a kínai fizetőrendszerre.

A UnionPay-re való átállásról a Sberbank, Oroszország legnagyobb hitelezője, valamint az Alfa Bank, a Raiffeisen Bank orosz leányvállalata, az MKB és a Tinkoff adott ki közleményt – adta hírül az MTI.

A UnionPay egyébként egy 2002-ben létrehozott nemzetközi fizetési rendszer, amely 2005-ben vált nemzetközivé. Alkalmazásával 180 országban lehet fizetni, többek között Magyarországon, Németországban, Mexikóban, Lengyelországban, Szerbiában, és Ausztriában.
Egy szankcio kilove!
A dolgok hátteréről : youtu.be/bkNA5IY5lmk

efi 2022.03.06. 20:43:53

AZ oroszok ennyit tudnak, ne áltassátok magatokat. A NATO csapatok 2 nap alatt kidobnák őket Ukrajnából, csak hát sajnos nem tehetik meg.
Ja, és b@szódjanak meg.

Motorogre 2022.03.06. 20:44:20

@Paracord: azért nem ilyen egyoldalú a világ. Billy Gates feje is lángolt, amikor a sajtó előtt nem tudta bootolni a computerét. Flotta? Ugye láttad hogy orosz hadihajó a Kaszpi tengerről rakétacsapást mért Szír állásokra ... és ott nagy hegyek is vannak ám útközben.

Nem voltam ott hogy lássam: a tankokból tényleg kifogyott a gázolaj? Az tudjuk hogy a világ olajtermelésének 20 %-át az oroszok hozzák felszínre .. pont egy ilyen előkészített manőverre nem jutott nekik ?
Majd ha vége lesz (és túléljük ...) akkor pár év alatt kiderül sok igazság. Addig : ne aludj nyugodtan.

Paracord 2022.03.06. 20:48:56

@Motorogre: Szerintem ugyanabban az országban élünk, úgyhogy ha én nem aludhatok nyugodtan, akkor te sem. És Kelet-Európa sem, mert Putyintól bármi kitelik még akkor is ha a tudja, hogy a NATO-val való esetleges háborúját (atom ide vagy oda) nem nyerhetné meg. Ez egyszerű matek.

Ami a flottát illeti, egy dolog az, hogy a Kaszpiról belőhetnek Szíriába és egy másik, hogy ha ezt Ukrajnába tenné, mit érne el vele.

Ami a tankok ellátottságát és az orosz katonák élelmezését illeti: a sietve összetákolt 60 km-es konvoj, mely a cuccot viszi a tovarisok után arra, utal, hogy sokkal rövidebb harcra számítottak. Valszeg pár naposra. Persze hogy k&rva sok az olajuk, de nem dolgoztak ki komolyabb utánpótlási logisztikát, lévén, hogy úgy hitték eddigre már a Majdanon fotózkodhatnak barátnőiknek.

Motorogre 2022.03.06. 20:51:08

@DominoFX: fogadjuk el ezt a mítoszt is, mint a többit - nehogy kipróbálásra kerüljön sor. Az orosz gazdaság szerény a mérethez és kincseihez képest - de akár űrkutatásban, akár hiperfegyverekben vagy tengeralattjárókban az élvonalban vannak és maradnak, most Kínával együtt összefogva.
Talán ismerős: Ciolkovszkij és Zsukovszkij (tudós és mérnök) az első vh-ban látták hogy a jövőben a repülés döntő lesz - elmentek Leninhez, aki ezt megértette és létrehozta a CAGi-t (kutatóintézet) - pont 100 éve. Ezért aki ma az űrbe akar jutni, vagy befizet egy orosz űrhajóra .. .vagy amerikaival megy, amiben a rakétemotor a Kazanyi gépgyárt gyártmánya !!
Lám, a tudás a legjobb befektetés ... nemcsak a Tetris orosz.

babo_ 2022.03.06. 22:19:06

@apro_marosan_petergabor: A 6 napos háboróban Izrael megelőző csapásban megtámadta az őt körülvevő négy arab állam légierejét, és elpusztítota annak 75%-át (a többit azért nem, mert elrejtették). A támadást követően a harci légtérben nem volt olyan repülő amelyik ne izraeli lett volna, és többek között ez tette lehetővé, hogy 6 nap alatt legyőzze az őt körbevevő arab államokat, és elfoglalja Jeruzsálemet. Ne ezt nevezik a légierő lenullázásának, és a légifölény kivívásának. Ha 10 nap után még van az ellenségnél olyan vadász, amely támadást képes kezdeményezni, és nem lövik szét már felszállás közben akkor az nem a légierő lenullázása.

arthurthedent 2022.03.06. 22:19:14

@Bandibacsi34: "Egy szankcio kilove!"

Az jó, egy szankció kilőve. Mondjuk naponta hat ilyet kapnak a nyakukba, a pénzük a felét éri, a tőzsde nem nyit ki, valutát csak korlátozottan lehet venni, megadóztatják a valutakivételt és elkezdték államosítani a köztisztviselők bankszámláit... de igazad van, egy szankció kilőve, működik majd a bankkártyájuk. Egy darabig... maj valamikortól.

arthurthedent 2022.03.06. 22:19:22

@Motorogre: "de akár űrkutatásban, akár hiperfegyverekben vagy tengeralattjárókban az élvonalban vannak"

A hiperfegyverek kipróbálatlanok, senki sem tudja, hogy mennyire hatékonyak. Az amerikai fegyverrendszerek sokkal kipróbáltabbak, sokkal modernebbek, úgyhogy a fegyverkezésben nincsenek az oroszok az élvonalban.

Az űrkutatásban a hatvanas meg a hetvenes évek technológiájáról beszélsz, azt élvonalnak nevezni elég álságos. Igazából mára magáncégek szálnak vissza rakétával, meg franciák is meg az EU is meg kína is nyomja az űrkutatást, az oroszok régen elvesztették az első helyet.

A nukleáris meghajtású tengeralattjárók szintén a hatvanas évek technológiája, és még egyetlen katonai szituációban sem hoztak győzelmet a tengeralattjárók. Arra jók, hogy atomfegyverekkel fenyegessék velük a világot, másra nem nagyon.

babo_ 2022.03.06. 22:19:29

@ulpius66: 1, ne ordibálj. 2, Emlékeim szerint senki nem kényszertítte Mo-t, hogy az Eu/NATO tagja legyen. 3, Arra van elég eklatáns példa, hogy az EU-ból ki lehet lépni (a NATO esetében sem gondolom, ohgy másképp lenne, de erre valóban nem tudok konkrét példát felhozni). Szóval Mo-nak van alternatívája. (Mondjuk megnézném azt a kormányt, amelyik úgy dönt, hogy kilép az EU-ból/NATO-bol) Viszont ezek az "elköteleződések" tetszim vagy sem kétoldaluak.

arthurthedent 2022.03.06. 22:19:45

@Motorogre: "Nem voltam ott hogy lássam: a tankokból tényleg kifogyott a gázolaj? Az tudjuk hogy a világ olajtermelésének 20 %-át az oroszok hozzák felszínre .. pont egy ilyen előkészített manőverre nem jutott nekik ?"

Fenn vannak a videók a neten, hogy hogyan lehet orosz harckocsit szerezni az út szélén. De persze ha minden hírre ami nem a te vágyaidat mutatják be azt mondod, hogy "nem hiszem, nem voltam ott, biztos hazudnak", akkor jó sokáig jó hangulatod lesz. Amíg a valóság szembe nem jön. :(

arthurthedent 2022.03.06. 22:19:50

@Motorogre: ".vagy amerikaival megy, amiben a rakétemotor a Kazanyi gépgyárt gyártmánya !!"

A SpaceX Merlin típusú rakétamotort használ, ami a cég saját fejlesztése. Az amerikai Apollo program keretében kifejlesztett rakétamotorok taoasztalatait és injektorát használják.

Szóval nem, az oroszok nem világelsők ebben sem, igazából vagy hatvan éve nem azok. Az oroszok elvesztették az űrversenyt, emlékszel?

babo_ 2022.03.06. 22:19:54

@Kivancsi: Az Orosz indok, hogy Ukrajna NATO tag akar lenni, és ez Oroszország biztonságát veszélyezteti, és számára elfogadhatatlan kockéázat, hogy a NATO a szomszédjába települve rakétékat telepít. OK, akkor a kérdéseim:
1, a NATO 1999 óta a szomszédjában van (Lengyelország), ez eddig miért nem zavarta?
2, ha ő a biztonsága miatt nem tudja ezt elfogadni (mert "fél"), akkor mit mondjon Ukrajna, aki 1/3 akkora, és a történelemben már nem egyszer volt rá prcedens, hogy Oroszország megtámadta, míg fordítva nem. Ő nem félhet?
3, Oroszország jelenleg több mint 6000 nukleaáris fegyverrel "állomásozik" ukrajna mellett. Ő tarthat ilyen fegyverteket a szomszédjára szegezve, de fordítva kikéri magának?

arthurthedent 2022.03.06. 22:19:58

@Motorogre: "aki ezt megértette és létrehozta a CAGi-t (kutatóintézet) - pont 100 éve. "

104. A CAGI-nál körülbelül 3500 alkalmazott van, kevesebb, mint egy közepes magyar egyetemen. A NASA közvetlen alkalmazottainak száma 17 és 18 ezer közt mozog és ebben még nincsenek benne a külső kontraktorok.

"vagy befizet egy orosz űrhajóra"
Az oroszoknak nincs "űrhajójuk", az amerikait próbálták lemásolni, de belebuktak. Az oroszoknak rakétájuk van, mint ahogyan az amerikaiaknak, a franciáknak, a kínaiaknak... igazából kilenc nemzet és nemzetközi szervezet tud az űrbe menni.

babo_ 2022.03.06. 22:20:02

@Motorogre: Honnan vetted ezt a marhaságot, hogy az orosz űrkutatás/repülés azért erős, mert 100 éve Lenin felismerte? Megvan, hogy a 2.vh-ban a németek sokáig azért tudtak előretörni, mert az oroszoknak kvázi nem volt légiereje, és a stuka bombázók kvázi szabadon garázdálkodhattak az orosz sztyeppék felett? Csak amikor a szövetségesek szépen módszeresen szétvertél a luftwaffe-t, akkor tudott valamit kezdeni magával az orosz légierő, de akkor se volt valami világhíres. Az orosz úrprogram atyja Szergej Koroljev, aki pont 100 éve 15 éves volt. Mellesleg megjegyzem, hogy mind az orosz mind az amerikai űrprogram magját azok a német tudósok adták, akik a 2. vh után az amerikaiakhoz "önként", az oroszokhoz kevésbé őnként elszegődtek.

Muhammad Balfas 2022.03.06. 23:51:36

@Paracord: A britekre bízták ezt a II. Vh.-ban Európában. Később Koreában Phenjant akarták támadni, de oldalba kapta őket a népi Kína. Vietnámban ebből okulva már nem merték szárazföldön megtámadni Hanoit. "Csak" a levegőből támadták. Hirosima és Nagaszaki ugye nem milliós város volt, de Tokió negyedét elpusztította az USA légi ereje egy gyújtóbombás támadás során.

apro_marosan_petergabor 2022.03.07. 00:18:06

Paracord, babo_:
- ha napokig bír állni egy sok kilométer hosszú hadoszlop gond nélkül, akkor a légierő le van nullázva (az hogy egy-két kóbor gép esetleg megmaradt, csak kerekítési hiba)
Paracord:
- drónok által bedöntött harckocsik százai, dezertőrök, benzinért, kajáért kóduló oroszok, "szőnyegbombázás": ez az ukránok irodalmi munkásságának része - az amerikaiak, angolok kb. 500 o. katona elvesztéséről tudnak. Az ukrán propaganda lényegesen erősebb, mint hadseregük...
A háború mindig pusztulással jár, macskáját kabátjába rejtő menekülő nő, belött lakás, laposra bombázott város (jobban megnézve egy épület) - ezt nagyon jól csinálják az ukránok. Hogy milyen a kemény háborús bombázás - nézd meg a lebombázott Kölnt, stb....
- nem véletlenül nem sietnek, majd lekapcsolják az áramot, vizet - gyorsulni fognak a tárgyalások
Mindezzel együtt óriási hiba volt (véleményem szerint) Putyin részéről ez a háború, de lehet, hogy ők egészen más oldalról nézik ezt, s azt mondják - ez volt a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy saját érdekeiket érthetően artikulálják az USA és nyugat felé, s birodalmi léptékben 1-2 nehéz év nem számít. Észre kell venni - bárhogyan is nem tetszik - az USA és a NATO is sietett kijelenteni "elengedték" Ukrajna kezét...
Az is hamar ki fog derülni, kell az EU-nak az orosz olaj is, gáz is no meg az orosz piac is.
Európa fel fog ébredni csipkerózsika álmából. Akkor is, ha ez az USA-nak nem fog tetszeni,s nem ez volt a szándéka.

chrisred 2022.03.07. 05:12:48

@midnightcoder2: Nekem is új, mivel konkrétan azt írtam, hogy nem vettek részt a polgárháborúban. Az Iszlám Állam az amerikai katonai felszereléseket még Irakban az amerikaiak által támogatott siíta egységkormánytól haderejétől zsákmányolta.

chrisred 2022.03.07. 05:18:03

@parttalan: Csak éppen Grúzia nem egy másik államot támadott meg, hanem a nem létező Dél-Oszétia ellen indított katonai akciót, ami a nemzetközi jog szerint Grúzia saját területe. Mint amikor Aszad megtámadta az ellene felkelők által birtokolt szíriai területeket. Oroszország viszont egy másik szuverén ország területe ellen követett el agressziót.

chrisred 2022.03.07. 05:20:35

@midnightcoder2: Vagy a katalánokról, esetleg flamandokról meg a vallonokról. Nem véletlenül definiálta magát a néppárti dominanciájú EU magát a nemzetállamok szövetségének.

chrisred 2022.03.07. 05:25:53

@midnightcoder2: De igen, a második iraki háború idején tömegtüntetések voltak világszerte a háború ellen, pedig ott nem egy állam támadott meg egy másikat, hanem egy 40 körüli országból álló koalíció, az ENSZ BT nagyobbik fele. És az oroszok se tiltakoztak, mivel akkoriban éppen hasonló eszközökkel próbálták megoldani a csecsen kérdést. 2006-ra pedig lényegében a gyurcsányéhoz hasonló földcsuszamlás szerű vereséget szenvedtek a kongresszusi választásokon a háborút kirobbantó republikánusok.

arthurthedent 2022.03.07. 06:21:41

@apro_marosan_petergabor: "ez volt a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy saját érdekeiket érthetően artikulálják az USA és nyugat felé, s birodalmi léptékben 1-2 nehéz év nem számít."

Ah, a "kuss, én így szoktam leszállni a bicikliről" érv. :D

Wildhunt 2022.03.07. 07:34:16

@arthurthedent: ja, az Arma 3-ból, meg a DCS-ből, mint Kijev szelleme.

konrada 2022.03.07. 08:52:51

Az oroszok teljesen értelmetlenül kezdtek ebbe a háborúba, mert a felsorakoztatott haderő egyszerűen kevés egy akkora ország elfoglalásához, megtartásához.

...persze az is igaz, hogy ők valamiért azt hitték, hogy virágot dobálva önként adják meg magukat az ukránok, arra talán elég lett volna.

...ettől függetlenül nem értem a blogger azon örömködését, hogy "egy nagyvárost se".
Mert ez nem az orosz haderő gyengesége, hanem egyenlőre akarat hiánya. A cél továbbra is az, hogy az ukránok maguktól adják át városukat - ezért rombolják az infrastruktúra betápjait. Nem lehet sokáig megtartani egy olyan várost, ahol télvíz idején se víz, se fűtés, se áram.

...s reméljük, nem is jutnak el odáig az oroszok, hogy katonai erővel akarják azokat elfoglalni - Putyin gutaütést kap közben, vagy megpuccsolják, rosszabb esetben a lakosság nem bírja tovább - mert ha egy ilyen erejű hadsereg várost akar foglalni, azt megteszi, legfeljebb utána már nem beszélünk városról.

Leylandi 2022.03.07. 09:14:50

@Paracord: jó,kiegyezhetünk abban, hogy az orosz a "buta, de erős" hadsereg. A világháborúk alatt és óta csak azt teszik, hogy odaküldenek jósok katonát meg ágyút, aszt valami lesz. Itt is ez történt, ne csodálkozzatok. Nem vagyok oroszpárti, csak nem nyalom a magyargyűlölők seggét, akik a kárpátaljai magyarokat el akarták tüntetni a föld színéről, ennyi. Ti se tegyétek, mert nem viszonozzák, tudjatok róla. 24.hu/kulfold/2021/01/11/ukrajna-2-legnagyobb-ellensegenek-tartjak-magyarorszagot/?fbclid=IwAR2giE7VbhiBsLubj-Qqm5nZS1mZfqy94Omq4w4E6eOlzKvRhpL5b-GlAI4. Boarról meg csak annyit, hogy ez az identitászavaros kisfiú egyszer csúnyán kikapott szópárbajban, azóta jön utánam, és kaffog a nadrágszáram után, mint egy pincsi :-)

eßemfaßom meg áll 2022.03.07. 10:20:19

@Paracord: "ráadásul Lengyelország felől most kap Ukrajna vadászgép utánpótlást. MIG -eket kérnek azt is kapnak a NATO -tól."
Hát izé
hu.euronews.com/2022/03/06/a-lengyelek-megsem-adjak-at-mig-29-eseiket-ukrajnanak

apro_marosan_petergabor 2022.03.07. 10:23:19

@Leylandi: Bocs, de ezt most rosszul látod. Mintaszerüen 1 nap alatt elrendezték a légierőt, s a kulcspontokat, kézben két atomerőmű, s 10 nap alatt kb. 500 halott, néhány tucat harckocsi stb. egy elég komoly ellenféllel - az bizony jónak számít. Ez még véletlenül sem a II. VH típusú orosz hadviselés -100.000-res rohammal, bevodkázva szemben a géppuskákkal, gépágyúkkal, (hátulról a komisszárok géppuskáival fenyegetve)... (Tordánál - É. Erdély, 15.000 embert vesztettek egy rohamban, a magyar hadsereggel szemben)
Még az is nehezíti, lassítja a dolgukat, hogy - s megint felejtsük el az ukrán-nyugati propagandát - a háború méretéhez képest "kímélik" a polgári lakosságot.
Senki sem gondolja komolyan hogy egy 600.000 km2-es országot 2 nap alatt veszteség nélkül el lehet intézni. Ezt csak Putyin hihette - ha egyáltalán... - (+megvezette a felderítése), ha a Krímből indult ki, s elképzelte, hogy az ukránok megpuccsolják Zselenszkijt, s leteszik a fegyvert - no, ezen már túl vagyunk, a b terv fut 8 napja.

Motorogre 2022.03.07. 10:27:01

@Paracord: persze hogy nem alszom... várom hogy visszatérjen a Józan Ész: Moszkvába is, de Bidenstadt-ba is.
Az emberi lélek - nemcsak Putyiné, az orosz és usa hadiipari vezetőké is - sose volt matek, az angolok jól megfogalmazták .. nem barátjuk van, hanem érdekeik. Az érdek már lehet matek, egyetértek - de tudjuk-e az összes együtthatót ?

Pl.: a Jamal-félszigeten van a világ ismert földgázkészletének 40%-a. A felmelegedés miatt a kitermelés egyre könnyebb ergo olcsóbb lesz ... 20 év múlva ezzel fog fűteni/gyártani egész Európa mert a fúziós reaktor még a kanyarban sincs (sajnos).
Vagy Kína veszi meg ... Ami biztos: Lybitnangit rohamosan fejlesztik

A flottával arra utaltam: furcsa háború ez, nincs letámadás... felperzselt föld stb. - számos fegyvernem távol maradt (ahogy a hiperfegyverek próbája se történt még meg) lehet ez is ok hogy "lassan" halad.
Az hogy sietve tákolták össze vagy sem .. sose tudjuk meg.

Motorogre 2022.03.07. 10:28:55

@babo_: olvass egy kis Ciolkovszkij, rád fér !

Motorogre 2022.03.07. 10:38:32

@arthurthedent:
Reméljük hogy nem itt és most akarják kipróbálni. Az államokbeli rendszerek azért „kipróbáltabbak” mert ők sok-sok háborút vívnak/támogatnak folyamatosan – persze nem a határaiknál. Ügyes.

Az űrrel kapcsolatban rád hivatkozom: a magáncégek, franciák, EU Kína – még nem „sokkal kipróbáltabb” mint a klasszikus orosz. A tengeralattjárók célja hál ’istennek nem a győzelem (ejtsd: világhalál) hanem a nukleáris paritáson alapuló (de törékeny) béke fenntartása. Az oroszok nem tartanak fel hadibázis-hálózatot szerte a világon, ők pl. Cape Code előtt az iszap mélyén parkolnak, nekik így olcsóbb. A hiperszonikus torpedó nem a hatvanas évek … stb.

Motorogre 2022.03.07. 10:49:12

@babo_: Az űrverseny: több szakágban folyt és folyik, senki nem nyert és vesztett. Pl. a Holdra-szállás hatalmas marketing győzelem az Államoknak – az megvan, hogy egy orosz műhold ott keringett és figyelte, az ütközés elkerülésére ez volt az első űr-együttműködés a két hatalom között. Számos elsőség fűződik mindkét nemzethez az űrben, az első Vénusz-szondától a Hold túlsó oldalán át az első űrkatasztrófáig. Az Államokban az űrkutatás költségvetését el kell fogadtatni, ezért a nagy PR – az oroszoknál másképp van. A Holdnak hadászati értéke nulla: 2 nap távol van, jól látható… még raktárnak se való, ezért az alapos felderítés (Lunahod program) után kiesett az orosz figyelemből.

konrada 2022.03.07. 11:17:53

@Motorogre: Na ja. Az elveszett űrversenyről meg csak annyit, hogy volt az USA-nak 10 olyan éve, amikor nem voltak képesek saját erőből embert küldeni az űrbe, csak orosz segítséggel...

arthurthedent 2022.03.07. 11:48:01

@Motorogre: "Az űrrel kapcsolatban rád hivatkozom: a magáncégek, franciák, EU Kína – még nem „sokkal kipróbáltabb” mint a klasszikus orosz. "

Jü stratégia, csak elfogult.
1) Új cucc az oroszoknál: hű, modern.
2) Új cucc nyugaton: áh, nem kipróbáltabb.
3) Régi cucc az oroszoknál: hű, jól bevált, kipróbált.
4) Régi cucc nyugaton: áh, nem modern, elavult.

"A hiperszonikus torpedó nem a hatvanas évek … stb."
Nem tudom, hogy mi az a hiperszonikus torpedo, de az a gyanúm, hogy nem sorsdöntő csodafegyver.

"Az űrverseny: több szakágban folyt és folyik, senki nem nyert és vesztett. "
Hát mondjuk az egész világ egyetért abban, hogy de, az usa megnyerte az űrversenyt, annyira, hogy az oroszok utána már le is állították magukat.

"az megvan, hogy egy orosz műhold ott keringett és figyelte, az ütközés elkerülésére ez volt az első űr-együttműködés a két hatalom között."

Az usa embereket tett a holdra és visszahozta őket. Az oroszok meg nézték. :D

"Az Államokban az űrkutatás költségvetését el kell fogadtatni, ezért a nagy PR – az oroszoknál másképp van. "
Az oroszok hatalmas hírverést csináltak minden egyes sikerükből, úgyhogy ez az érved sem ér semmit.

"A Holdnak hadászati értéke nulla:"
Én hoztam fel, hogy "de az oroszok hű, de elsők az űrkutatásban"? Nem. Most akkor bebizonyosodik, hogy nem, nem az elsők azonnal kiderül, hogy "de hát az űrkutatás nem is fontos"? Ez megint csak elfogultság ám!

"ezért az alapos felderítés (Lunahod program) után kiesett az orosz figyelemből."
Akkor esett ki a figyelemből, amikor az usa leszállt rá. Akkor egyből kiderült, hogy "ja, minket nem is igazán érdekelt, lehettünk volna elsők, ha akarunk..." :D Senki sem hitte el, még a ruszkik sem.

arthurthedent 2022.03.07. 11:50:09

@konrada: "Na ja. Az elveszett űrversenyről meg csak annyit, hogy volt az USA-nak 10 olyan éve, amikor nem voltak képesek saját erőből embert küldeni az űrbe, csak orosz segítséggel..."

És? Ez mennyiben igazolja azt, hogy MOST mi van? Az oroszoknak voltak több évtizedes terveik és jó pénzért megérte nekik foglalkozni a témával. Ennyi.

Leylandi 2022.03.07. 12:03:29

@apro_marosan_petergabor: egyelőre nem tudom, mit higgyek az orosz haderőről. Az nyilvánvaló, hogy a legnagyobb háború a híradásokban zajlik, ennyi hazugságot, amit az amerikaiak uralta média szakmányban előállít, még a világ nem ért, Sztalin eftárs sírva könyörögne a receptért. Mert ugye nem ez a fejletlen Ukrajna tiltotta le szinte az egész világon az orosz híráramlást, és hintette tele velejéig hazug mákonnyal a twittertől a facen keresztül tán még a társkeresőkig is az egész médiát, szóval azokból semmit nem lehet/szabad a háborúról megtudni. Csak azt, hogy ez valójában nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború immár, amihez az ukránok sajnos "adják a díszletet", pedig ha a lakosságnak józan esze lenne, már rég elhajtották volna ezt a fizetettügynök-színészt, aki az oroszok kivéreztetését, mint tengerentúli parancsot hajtja végre, a saját népe teljes feláldozása árán, és valszeg már a jó meleg Floridából fotosopozzák rá minden kijevi térre. De azért a hatvankilométeres menetoszloppal való tökölődés, az elhagyott tankok, a helikoptereknek ilyen korán való bevetése (addig nem szabad hangsebesség alá jönni, amíg nem uralják a légteret!) elgondolkodtat, hogy azért úgy nem minden f.sza az orosz tábornoki karban.

apro_marosan_petergabor 2022.03.07. 12:22:18

"Csak azt, hogy ez valójában nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború immár, amihez az ukránok sajnos "adják a díszletet", pedig ha a lakosságnak józan esze lenne, már rég elhajtották volna ezt a fizetettügynök-színészt, aki az oroszok kivéreztetését, mint tengerentúli parancsot hajtja végre, a saját népe teljes feláldozása árán, és valszeg már a jó meleg Floridából fotosopozzák rá minden kijevi térre"
Ezt én is nagyjából így látom...

Motorogre 2022.03.07. 14:11:07

@arthurthedent: nem késő hogy tájékozódj a világ dolgairól, pl.: en.wikipedia.org/wiki/VA-111_Shkval

Motorogre 2022.03.07. 14:23:44

@konrada: köszi, ott is egy pont !! A kommentelők egy részét (lsd. arhurthedent) a tények nem zavarják, erős a hitbéli vagy szimpátia-faktor - ez nem is baj. Kinek a Hold, kinek a Marianna-árok (francia győzelem 1960, Piccard), kinek a kíbertér a CSÚCS.

Ha most ideírom hogy a többször felhasználható űrsikló (115 repülés 186 milliárd dollár) drágább volt mint az egyszer használatos (Tesco-gazdaságos) Szojuz , melynek darabja kb. 550 millió dollár volt - rögtön lesznek sasszemű kritikusaim akik jelzik, hogy tévedés, valami mesterséges dollár/rubel árfolyamon álmodtam ezt. Utána ha csatolnám a forrás angol site-ot, csak kiröhögnének ... ez se baj.
CSAK BÉKE LEGYEN .. . meg egészség. :)

konrada 2022.03.07. 15:17:59

@Motorogre: Mondjuk a Space Shuttle túl grandiózus, nehéz jármű volt. Túlságosan egy eszközzel akartak mindent megoldani.
...pedig mégiscsak a többször használatos űrrepülők lennének igazából a jövő, és hát az X?-hányassal elég sűrűn járnak fenn műholdként, annak a mérete kb Szojuz, azt kellett volna inkább fejleszteni, mint ezt a tengerbe pottyantós kabinozást visszahozni...

arthurthedent 2022.03.07. 15:43:23

@Motorogre: Hú, öregem, most már nagyokat csúsztatgatsz ám!

"a tények nem zavarják, erős a hitbéli vagy szimpátia-faktor - ez nem is baj."

Okés, tehát engem nem érdekelnek a tények. Akkor lássuk csak!

"Kinek a Hold, kinek a Marianna-árok (francia győzelem 1960, Piccard), kinek a kíbertér a CSÚCS."

Az volt a mondás, hogy az oroszok nagyon szuperek az űrkutatásban. Akkor hogy a fenébe jön ide a mariana árok?! Most akkor már azt mondod, hogy jajj, az űrkutatás nem is olyan nagyon fontos, mert ott a kibertér meg a mariana árok?

De persze a Piccard francia volt és német cégekkel építtette meg a batiszkáfjait, az egész kibertért meg az usa csinálta. Persze egyik sem "csúcstechnológia", te magad írod, hogy 50-60 éves eredmények. Akkor?

"Ha most ideírom hogy a többször felhasználható űrsikló (115 repülés 186 milliárd dollár) drágább volt mint az egyszer használatos (Tesco-gazdaságos) Szojuz "

Az volt a mondás, hogy "orosz űrhajó". Csak az oroszoknak rakétáik vannak, az űrsikló volt űrhajó, de azt meg csak lemásolni próbálták az oroszok. Most persze azzal jössz, hogy "jajj, de az meg drága volt". Namost arról volt szó, hogy kinek van űrhajója, nem ér azzal cáfolni, hogy "ja, ja, de drága volt".

Amúgy amikor arról írtam, hogy "visszatér" a hordozó, akkor természetesen a SpaceX rakétákról beszéltem nem az űrsiklóról. Amikor csúcstechnológiáról beszél az ember, akkor nem ér három generációval ezelőtti dolgokra hovatkozni. Az űrsikló apáink generációjában volt csúcs, a hordozórakéta nagyapáink generációjában. Ami MOST csúcs az a SpaceX. Egyikben sem nyertek az oroszok.

Muhammad Balfas 2022.03.07. 16:29:51

@konrada: Na és ha küldenek ? :) Végülis az orosz haderő békelétszáma milliós, és a népi Kína felől most nem igen kell támadásra számítani.

Motorogre 2022.03.07. 20:52:22

@arthurthedent:
Jób könyve 37, 15:
Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?
Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni. (Dániel 5, 15) !!

arthurthedent 2022.03.07. 21:24:35

@Motorogre: "Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, vagy a tökéletes tudásnak csudáit érted-é?"

Ja, ez az a rész a bibliában, ahol az állítólagos isten elmagyarázza, hogy hogyan készítette a földet és állította négy oszlopra meg hogyan raktározott el jeget ami elég lesz jégesőnek az ítéletnapig.

Na, ez az a rész, ami ha igaz volna mára pont annyit bizonyítana, hogy a tudomány többet tud a világról mint isten. De persze csak annyit bizonyít, hogy amit akkoriban az emberek hatalmas tudásnak gondoltak azt mára az általános iskolába tanítják.

Amúgy persze jób könyve a biblia legrégebbi része (egyesek szerint), akár 4 ezer éves is lehet. Elég régi könyv, a benne található "tudás" már régen elavult. :)

arthurthedent 2022.03.07. 21:26:27

@Motorogre: "Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni."

"Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld."
"Do or do not. There is no try."
Yoda

;)

eßemfaßom meg áll 2022.03.08. 16:32:09

@arthurthedent: "Csak az oroszoknak rakétáik vannak, az űrsikló volt űrhajó" Beszélsz itt zöldségeket. Van a szojuz rakéta ami vagy az azonos nevű embereres űrhajót vagy a progress pilóta nélküli teherszállítót juttatja fel ahol ezek aztán önállóan manővereznek. nem attól lesz valami űrhajó, hogy többször felhasználható. Attól csak többször felhasználható lesz.

apro_marosan_petergabor 2022.03.13. 11:57:19

Az USA-Orosz proxy háború sajnálatosan folyik tovább. Európa tovább szív, bárgyún. Már tervezik íz új LNG csatlakozási pontokat, ahol megállhatnak majd az amerikai hajók...
A művelt nyugat teljes haragját kiváltotta a háború, kígyót -békét kiabálnak köbre emelve az agresszorról (köbgyököt vonva még igaz is lehet), de ez nem volt elmondható az afgán, iraki, libiai, szíriai, jugoszláviai stb. nyugati "különleges katonai műveletekről". Ott minden a demokrácia jegyében történt, a polgári áldozatok is annak jegyében vesztették életüket.
Viszont rövidesen eredményt hirdetnek - Izrael állítólag azt tanácsolta Zselinszkíjnek, tegye le a fegyvert az ukrán nép kímélése végett - ez nagyjából előre vetíti az eredményt.
Remélhetőleg Zselinszkíj megfogadja a tanácsot.
Vajon lesz Jalta II. ?

chrisred 2022.03.13. 16:03:52

@apro_marosan_petergabor: "Vajon lesz Jalta II. ?"

Mármint hogy a világ többi nagyhatalma megegyezzen abban., hogy a háborút Putyin teljes kapitulációjáig folytatják, és a háború után Oroszországot demilitarizálni kell? Eléggé irreális alternatíva, bár az is igaz, hogy erre lenne szükség egy normális világ megteremtéséhez.

apro_marosan_petergabor 2022.03.14. 01:11:24

@chrisred: (Jalta kicsit más volt... Ezek nem vágyvezérelt dolgok.)
Normális?
Az milyen? Hogy az USA egyik legjobb K-keleti szövetségese a középkorban élő Szaudi-Arábia? Vagy, hogy bármikor, bárhol tetszése szerint indíthat háborút? A nincs hozzá indok, akkor csinál? Elolvastad és értelmezted amit írtam, s ezután így kérdezel vissza, khm, mi ez diszlexia?

chrisred 2022.03.14. 07:06:53

@apro_marosan_petergabor: Nézz utána, Jalta pontosan ez volt:

- Egyezmény a náci Németország feltétel nélküli megadásának elsőbbségéről. A háború után Németország és Berlin három megszállási zónára oszlik.
- Felszólítják Franciaországot egy negyedik megszállási zóna létesítésére.
- Németországot demilitarizálni kell.
- Háborús bűnösök bíróság elé állítása.
- Németországnak az okozott háborús károk fejében természetbeni jóvátételt kell teljesítenie.
- Szövetséges Ellenőrző Tanács létrehozása.

Közel-Keleten az USA első számú szövetségese Izrael. Az USA utoljára 2003-ban indított háborút, azóta Oroszország háborúi a következők voltak: Grúzia, Szíria, Kazahsztán, Ukrajna. Elolvastam amit írtál, de az igazságtartalma a nullával egyenlő, ez nem az olvasási képességen, hanem a valós tények hiányán múlik.

apro_marosan_petergabor 2022.03.15. 11:55:32

@chrisred: Nem tudom, hogy szemüveges vagy-e, de ha igen, cseréld, mert gátolja a tisztánlátásodat, ha nem, akkor tegyél fel egyet, amely esetleg segíti. Az USA újított - proxy háborúval operál (kétségtelen ügyesebb, mint a vietnámi háború, sok tízezer amerikai halottal).
Ezek: a líbiai, szíriai (2003 után voltak) háborúk, illetve az "arab tavasz" egyéb kreációit is ide sorolnám. Ezekben pénzzel , a NATO-n keresztül fegyverrel, információval mindegyikban benne volt az USA. Azon már lehet vitatkozni, ki volt az écaszgéber Izrael vagy az USA, de inkább kéz a kézben. De azért ne feledjük az afgán háborút sem, melyből kurtán-furcsán csak 2021-ben szállt ki az USA, melybe szintén beleerőszakolta a NATO-t - bár a demokrácia export ezúttal sem sikerült...
Érdekes Szaudi A. nevü szövetségesénél még nem próbálkozott demokrácia exporttal, pedig volna ott helye...

chrisred 2022.03.15. 12:16:10

@apro_marosan_petergabor: Ez nálad nem szemüveg, hanem ismerethiány. A líbiai polgárháborúba ENSZ BT határozat alapján történt nemzeközi beavatkozás, Szíriában (egyetlen Trump bombázást leszámítva) csak orosz katonai fellépés volt, mert a nemzetközi beavatkozást a Biztonsági Tanácsban Oroszország és Kína megvétózta. A hibrid háború elvét Oroszország alkalmazza előszeretettel, elsősorban a szomszédos országok szakadár erőinek támogatásával (Transznisztria, Dél-Oszétia, Donbasz), Európával szemben a szélsőjobb támogatásával, választásokba való beavatkozással, kereskedelmi szankciókkal felújította a hidegháborús állapotokat. Az amerikaiak 2008 óta folyamatosan szálltak ki az afgán jelenlétből, de határozotttan kivonulni tényleg csak Biden mert.

apro_marosan_petergabor 2022.03.17. 11:27:26

@chrisred: Nem nagyon akartad dekódolni, amit leírtam, ez azt jelenti, súlya volt...

chrisred 2022.03.18. 05:10:27

@apro_marosan_petergabor: Nem tudom mérlegelni, hogy számodra mennyire fontos, amit leírtál, a valóságtartalmáról volt szó.
süti beállítások módosítása