A jelenleg zajló háborúk és világméretű konfliktusok, melyek bármikor globális háborúkká fajulhatnak, egyre inkább felértékelik az egyes nemzeti hadseregek jelentőségét. A globalfirepower folyamatos korrekciókkal 60 szempont alapján vizsgálja a Föld 200 országának hadseregeit (a fejlesztéseket, katonai budgetek változásait, beruházásokat és minden egyéb adottságot) így rendszeresen frissíti listáját a nemzeti hadseregek sorrendjéről. Nézzük jelenleg mely országok szerepelnek rajta? A legelső 4 ország hosszú évek óta változatlan: az USA, Oroszország, Kína és India. Lejjebb haladva azonban az elmúlt 1,5 évben (a témában előző defcon poszt óta) történt némi átrendeződés:

Az ötödik helyre felerősödött Dél-korea, így az Egyesült Királyság egyetlen hellyel lejjeb csúszott. Viszont Franciaország két helyet lépett előre és a 2023-as 9. helyről mára a 7.helyre került. Japán stabila tartja évek óta fix 8. helyét. Pakisztán viszont sokat esett vissza: a 7. helyről a 12.-re, de Olaszország és Törökország megtartották előkelő helyeiket a 9-10. sorban. Nagy változás, hogy a Bundeswehr (Németország) 2023-ban még nem fért be az első 20-ba, jelenleg viszont már a 14. helyen szerepel. Nagyjából ugyanez a helyzet Spanyolországgal is: két éve leszakadt az első 20-ról, most pedig a 17. helyre került. Lengyelország 2023-ban is a 20. helyen volt és jelenleg is a 21. A 30-ban idén bekerült még három fontos euroatlanti ország is: Svédország (a 27. helyen), Kanada (a 28. helyen) és Görögország (a 30. helyen).

Így összességében elmondható, hogy jelenleg a világ 30 legerőseb hadseregéből 10 is tagja az euroatlanti államoknak: Egyesült Királyság (6), Franciaország (7), Olaszország (10), Németország (14), Spanyolország (17), Ukrajna (20), Lengyelország (21), Svédország (27), Kanada (28), Görögország (30). Ami hazánkat illeti: a globalfirepower szerint 40 ezer fős haderőnkkel az 55.helyen szerepelünk. 

A Mandiner felületén Veczán Zoltán és Nagy Gábor egy 2025 március 1-én megjelent érdekes posztban taglalta egy össz-európai békefentartó haderő felállításának esélyeit Ukrajnában, mely kérdéssel kapcsolatban felmerült az is hogy Európának katonai értelemben szinte semmi esélye nincs Oroszországgal szemben. A jól összeállított írásban Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő kulcsmondataiból szemezgettünk. Ezek a következők: 

„Európában másról sem szólt az elmúlt 35 év, mint a haderő létszámban meg eszközben való leépítéséről. És ez igaz a nyugat-európai országokra is, és sokkolóan igaz Németországra”.

"Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint Oroszország hadiipari termelése a négyszerese az Európai Unióénak. ... Moszkva 2022 óta képes volt minden fontos területen számottevően növelni hadiipari termelését. Növekedni fog az új gyártósorok miatt a modern tankok gyártása, 2026-tól évi 350 darabra. Ennek az EU és az USA együttvéve sincs a közelében sem. Ugyanez igaz gyakorlatilag minden eszközkategóriára.” /Mandiner - 2025 március 1./ 

A Bundeswehr Leopard harckocsijai Augustdorfban, 2023-ban. Forrás: apnews.com

Bár az elemzés és a három erősnek tűnő kijelentés konkrét adatokkal nincs alátámasztva (és például az évi 350 orosz harckocsi legyártása túlzásnak tűnik), valószínűleg igaz lehet a jelentős orosz fölény. Az 1,5 milliós orosz hadsereg és a több mint 200 fegyverben tartott orosz dandár jelenleg legalább 2,5 szerese a legerősebb európai hadseregek együttes létszámának is (most nem ide számítva a különutas törököket). Alig 85 európai dandár lenne most bevethető, ha mondjuk holnap kellene valamilyen össz-európai erőt bevetni egy keletről érkező támadással szemben. Alig 85 európai dandár a 210 vagy 220 orosz dandárral szemben nem mondható megnyugtató helyzetnek, nem beszélve a töredéknyi harckocsinak, tüzérségnek, harci drónnak és rakétarendszernek. 

De ki kell emelni, hogy Európa vezető ipari országai (Németország, Franciaország, Anglia, Olaszország) csak a JELENLEGI helyzet szerint rendelkeznek csekély katonai erővel. Azt, hogy mire képes a német, brit és francia ipar ha rákapcsol a haditermelésre senki nem tudhatja most. Amellet csak a 4 itt felsorolt gazdasági nagyhatalom  kétszer akkora lakosságszámmal rendelkezik mint Oroszország és akkor nem számítottuk ide azt a további 8-10 egyéb európai államot, akik szintén támogatják az Oroszország elleni fellépést (és védekezést). Ha velük is kalkulálunk, akkor három vagy négyszeres Európa lakosságszáma. 

Nem tudhatjuk mit hoz a jövő: Putyin ha legyőzi Ukrajnát (talán már idén), elképzelhető hogy az elkövetkező 3-4 évben (amíg Trump az amerikai elnök) újabb célpontokat keres és katonai fölényét kihasználva valóban Európa országaira tör annak biztos tudatában, hogy amíg Trump ül a Fehér Házban addig az USA nem fog beavatkozni terjeszkedő háborúiba. Még akkor sem, ha a NATO országokra támad. Alighanem EZÉRT veszélyes most a világpolitikai helyzet és emiatt kell Európa legerősebb államainak összefogniuk gazdasági és katonai értelemben is. 

Ebbe az irányba mutat, hogy a március 2-i londoni megbeszélés során az európai vezetők közös védelmi és biztonsági terveket vitatnak meg a brit kormánnyal, melynek végeredményét várhatóan a március 6-ra tervezett EU csúcstalálkozón hozzák nyilvánosságra. Az EU csúcs fő célja az ukrán háború kapcsán történő egységes fellépés lesz és Kijev támogatása. Arra a kérdésre, hogy a Putyinnak dolgozó kis államokkal (Szlovákia, Magyarország) mi lesz és várható vétójukkal (melyre vélhetően Moszkva biztosan utasítja majd őket) mit kezdenek, nem tudni a választ. 

Ukrajna felosztásra kerül mindenképp, ez befejezett tény. És tegyük hozzá: lehet, hogy még így jár a legjobban, hiszen az oroszok naponta foglalnak el tőle egy Pest nagyságú területet, így havonta kb 3 magyar megyével csökken a Kijev által birtokolt terület. Ha Putyin még 1 teljes évig folytatja a háborút (és minden jel arra utal hogy ezt gond nélkül megteheti, mert gazdaságilag és élőerővel is képes erre), akkor Ukrajnának épp a felét szerezhetné meg (300 ezer km2-t) a mostani 20% (120 ezer km2) helyett. Vagyis a mielőbbi megállapodás Ukrajna elemi érdeke, nem beszélve arról, hogy ők viszont katonai létszámmal nem bírják már sokáig folytatni a háborút.

A kép forrása: LINK 

Mindössze két kérdés van csak: 1.Mekkora területet hagy meg Putyin Kijev számára 2.Milyen nemzetközi garanciákat és szövetségkötéseket tud kiharcolni Zelenszkij a megmaradó független Ukrajnának. A kettő közül az utóbbi a lényegesebb talány. Úgy is feltehető ez a kérdés: mit tud ajánlani Zelenszkij és Kijev a nagyhatalmaknak, amelyért biztosítható lehet számára a tartós satus quo és a béke? Persze kérdés az is, hogy Trump valóban kizárhatná e Ukrajna felosztásának megtárgyalásából az európai országokat? Szerintünk nem mert ez csakis 4 oldalú megállapodás lehet Oroszorszá az USA az EU és Ukrajna között, de hogy Trump kísérletet tesz majd mindenki más kizárására az természetéből és beállítottságából szinte nyilvánvalóan fakad.

Mindenesetre a feldarabolás után megszülető szabad Nyugat-Ukrajna biztosan nem csatlakozhat a NATO-hoz ezt Putyin előre kikötötte már. Viszont ásványkincsei fejében (és országa teljes kiárusításáért) Ukrajna még mindig kiharcolhat az USA -tól (és talán az európai hatalmaktól is) valamiféle nemzetközi szerződéses garanciát, mely szavatolná új határait és kilátásba helyezne egy nyugati beavatkozást arra az esetre, ha az orosz hadsereg újra megtámadná a Kijevi vezetésű részeket. Alighanem EZ AZ amin most Zelenszki és tanácsdói köre dolgozik és ez az, ami egyedül számít nekik. 

Ami a felosztást illeti: a fenti képeken két szélsőség látható, az egyik esetben az aktuális demarkációs vonalak, a másikban pedig az orosz ajkú megyék alapján történő felosztás látható. Minden valószínűség szerint a végső megállapodás ezen két szélsőség között lesz majd valahol. A Krím félsziget és a Donbas két megyéje (Luhansk illetve Donyeck) egészen bizonyosan orosz fennhatóság alá kerülnek majd az új szerződésben.

A kép forrása: en.wikipedia.org

A közelgő első Donald Trump - Vlagyimir Putyin találkozó mindenesetre adhat már támpontokat arra vonatkozóan, hogy milyen eshetőségekből fognak választani végül. 

A nukleáris vagy atomfegyverek a maghasadás illetve magfúzió révén képesek tömegpusztításra (az előbbiek az atombombák, utóbbiak pedig a hidrogénbombák), így egyszerre milliók megölésére alkalmasak. A történelemben legelőször a nácik kísérleteztek atomfegyverekkel, majd az Egyesült Államok indított el egy atomprogramot, ez volt a Manhattan-terv, Robert Oppenheimer vezetésével. Az első és máig utolsó alkalom, amikor atomfegyvereket éles módon, lakosság ellen vetettek be, 1945 augusztusában történt, amikor az USA 1945 augusztus 6-án és 9-én Japánra dobott le ilyen fegyvereket. Hirosimára egy 15 kilotonnás uránium-bombát, Nagaszakira pedig egy 21 kilotonnás plutónium-bombát dobtak le. A robbanások pillanataiban az egyik városban 70 ezren, a másikban 60 ezren haltak meg azonnal.

SS-18 (R-36) Forrás: LINK

Jelenleg 9 ország rendelkezik atomfegyverekkel (Oroszország, USA, Kína, Franciaország, Egyesült Királyság, India, Izrael, Pakisztán, Észak-Korea), de interkontinentális atomrakéták azonnali indításaira (5 ezer kilométernél nagyobb távolságokra) csak Oroszország és az USA képes. Putyin országa közel 6 ezer, az USA 5500 atomtöltettel rendelkezik, melyek közül mindkét ország csak 1600 körüli töltetet tud több ezres távolságokra, rakétákkal eljuttatni.

Oroszország legkomolyabb atomfegyvere az RSZ-28 Szarmat, mely akár 10-15 nukleáris atomtöltetet is képes 18 ezer kilométer távolságba eljuttatni (25 ezer km/h sebességgel). Ezek a töltetek lehetnek akár 800 kilotonnásak is, vagyis egyenként ötvenszer nagyobb pusztító erejűek, mint a hirosimai atombomba. Ha Putyin kiadja a parancsot és elindítanak egy Szarmat-rendszert, akkor London 122 másodpercen belül elpusztul (ehhez elegendő egyetlen 800 kilotonnás atomtöltet) és vele egyidejűleg még másik 14 angliai célpont is (vagyis gyakorlatilag két percen belül az összes nagyobb angol város). Oroszországnak vannak SS-18 -as (R-36) szárazföldi interkontinentális rakétái is, melyekre 10 db 500-800 kilotonnás nukleáris töltet szerelhető, illetve SS-25, SS-27 -es rakétái, atom-tengeralattjárókról indítható rakétái és Tu-95 illetve Tu-160 bombázókról indítható nukleáris robotrepülőgépei. A legnagyobb orosz atombomba a Cár bomba, 50 megatonnás. A teljes, azonnal bevethető, 1588 atomtöltetből álló orosz nukleáris arzenál óriási ütőerőt jelent Putyin kezében.

Az amerikaiaknál is vannak hasonló fegyverek, ők is képesek szárazföldi rakétasilókból, mobil járművekről, levegőből (bombázókról indított robotrepülőgépekkel), illetve tengeralattjárókról atomtöltetek célba-juttatására. Ezek közül a B83 hidrogénbomba 1,2 megatonnás. Az amerikai atomtöltetek nagy része Minuteman III. interkontinentális rakéta szárazföldi rakétasilókban (Montana, Észak-Dakota, Nebraska és Coloradó területén) és rengeteg atomtöltetük van tengeralattjárókon is (Trident II D5 rakéták, W76 és W88 töltetekkel) illetve bombázókon (robotrepülőgépek formájában).

A stratégiai atomfegyverek több száz kilotonnásak, a legjelentősebbek 800 kilotonnásak vagy akár 1-2 megatonnásak is megvannak és elsősorban tömegpusztításra vannak szánva, komplett városok elpusztítására. A taktikai atomfegyverek sokkal kisebbek és elsősorban a hagyományos fegyverekkel megvívott frontharcokban vethetőek be, katonai bázisok megsemmisítésére.

Oroszország vezetője, Vlagyimir Putyin napjainkban a legnagyobb biztonsági kockázat a Föld lakosságára nézve, tekintve, hogy több alkalommal is megfenyegette már a világot, atomtöltetek bevetésével. A kérdés, hogy mekkora esélye van annak, hogy Putyin valóban bevet nukleáris fegyvereket - taktikai vagy stratégiai atomfegyvereket, melyekről másik posztunkban írtunk - és ha igen, akkor hol, illetve milyen következményekkel jár majd ez a lépése?

A válaszhoz alapvetően két eshetőséggel kell számolnunk: az egyik szerint Vlagyimir Putyin mentálisan egészséges, így döntéseit alapos mérlegeléssel és kellő józansággal hozza meg, míg a másik eshetőség szerint mentálisan sérült (esetleg halálos beteg, aki magával akarja rántani a halálba a fél világot).

Ha Putyinnak nincs pszichés betegsége és kiszámított stratégia mentén cselekszik, akkor nem vet be atomfegyvert sem Ukrajnában sem a nyugati nagyvárosok ellen, mert tisztában van azzal, hogy ezzel világháborút robbantana ki, mely tönkretenné hazáját is és a végén hátralévő éveit egy földalatti atombunkerben élhetné le, teljes elszigeteltségben. Ebben az esetben csak fenyegetőzik atomfegyvereivel, mert már semmi mással nem tud tiszteletet illetve félelmet kicsikarni ellenfeleiből. A gázzal már hiába zsarol másokat és legyőzhetetlennek beállított hadserege is alaposan lebőgött Ukrajnában.

Számolnunk kell azonban a másik lehetőséggel is, nevezetesen, hogy Putyin mentális zavarokkal küzd és talán valóban halálos beteg, aki végső órájában magával akarja rántani a világot és ellenfeleit is a halálba. Ebben az esetben igenis reális lehetőség, hogy atomot vet be. Kérdés azonban, hogy hol?

Ha Putyin atomfegyverek bevetésére adja fejét, akkor egyidejűleg fog több ponton támadni: Ukrajnában és nyugati ellenfelei ellen egyszerre. Valószínű célpontja lehet tehát egyrészt az ukrajnai front (annak bizonyos területei), illetve Kijev (az ukrán főváros, a teljes ukrán vezetéssel) végül a NATO néhány nagyvárosa és központja, így például London, Brüsszel, Washington (mint a három legkiemeltebb célpont). 

Ami a következményeket illeti: a NATO egészen biztosan képes lenne a visszavágásra még akkor is, ha Putyin valóban egyszerre próbálná meg kiiktatni szinte minden NATO célpontját (amire egyébként képes katonailag). A NATO válaszcsapás elpusztíthatná Oroszország nagyvárosait és katonai létesítményeit is. A végeredmény egy globális nukleáris holokauszt lenne, mely a közvetlen áldozatokon túl éhínséget (végzetes élelmiszer-hiányt) hozna a túlélők számára. Sajnos EZ AZ, ami milliárdokkal végezne nem a sugárfertőzés.

Már ilyen is létezik bizony: "Gazemberség érdemérem". Azok kapják, akik az ukrajnai háborúban különösen nagy gazemberségeket követnek el, leginkább civilek és védtelenek ellen. Alapja egy aktus: Vlagyimir Putyin április 19-én kitüntette és előléptette az Azatbek Omurbekov alezredes vezette 64-es számú különleges motorizált lövészdandár tagjait, akik 2022 márciusában a Kijevhez közeli, 36 ezer lakosú, Bucsa városban meggyilkoltak 412 helyi civil lakost. Ez az eset lett Ukrajna Katyini mészárlása, mely bevonult a történelembe, miként a sztálini egységek vérengzése az említett Katyinban 1940 tavaszán, vagy mint a szerbek tömeggyilkossága Srebrenicában 1995 nyarán.

A kép forrása: tribuneindia.com

A bucsai mészárlás híre az egész világon elterjedt, a CNN, a BBC, az AFP és az Al Jazeera újságírói is látták a holtesteket (azokról képeket készítettek), miként több nemzetközileg elismert diplomata is ellátogatott a helyszínre (például a Európai Bizottság elnöke és az ENSZ főtitkára is). Nem, nem hamisítványok a holttestek, nem bábuk, vagy olyan élő emberek akik eljátsszák a holtat és nem fotosoppolt trükk-felvételek. Ezeket az embereket valóban lemészárolték (köztük nőket és gyerekeket is). Többeket előtte megkínoztak, egyes nőket megerőszakoltak, akadtak, akik fejlövés végzett, másokat agyonvertek vagy elgázoltak. Sok holtestet megpróbáltak elégetni vagy elásni. A meghaltak egy részét az utcákon, másik részüket pincékben vagy a házakban találták meg. A felismerhető állapotú holttestek többségének össze volt kötve a keze és a lába.

A hátborzongató az egészben nem az, hogy orosz katonák ilyen tettekre vetemedtek az ukrajnai háborúban, hanem hogy erre hivatalos parancsot kaptak tisztjeiktől (azok pedig legfelülről), ráadásul utána még kitüntetést is átvehették "hősies alaposságukért". Mert az ilyesmihez kell áll ám a hősiesség. Ahogy Putyin fogalmazott, a 64. lövészdandár katonái: "határozottan, bátran, magas szakmai színvonalon teljesítettek". Mert ezek szerint lehet civileket, nőket és gyerekeket "magas szakmai színvonalon" gyilkolni és ez bátor tettnek minősül. Szerintük legalábbis.

forrás: nytimes.com

A gazemberség érdemérem ebben a háborúban még biztosan többször átadásra kerül, mert valódi haditettekért nem tudnak kitüntetéseket átadni az oroszok. Bár hadseregük sokszorosa az ukránnak és még fejlettebb is technikailag, nem tud fölénybe kerekedni a sokkal kisebb ukrán haderővel szemben. Igaz, hogy a nyugati országok modern eszközökkel támogatják Ukrajnát, ám akkor is a világ elvben második legerősebb hadseregével állnak szemben. És lényeges: nem ők támadtak Oroszországra, hanem az orosz katonák rohanták le az ő hazájukat.

A jövő nagy kérdése: mit tesz majd Putyin lehetséges utódja, ha annyira elhúzódik a háború, hogy a Kreml urának egy időre gyógykezelésre kell visszavonulnia. A politikai ügyek irányítója úgy tűnik, Nyikolaj Patrusev lesz, a nemzetbiztonsági tanács feje, Putyin régi kollégája (a KGB-s időből) és bizalmas barátja.

Akárhogyan is végződik ez a háború - Kelet-Európára való átterjedéssel, atomháborúval, elhúzódó harcokkal, esetleg közeli békével - egy dolog már most biztos: erkölcsi értelemben a nácik óta nem vesztett akkorát hadsereg, mint az orosz és a második világháború óta nem nyert akkora mértékben mint az ukrán. Többek közt az ilyen megdöbbentő aljasságok miatt, mint amilyen a bucsai vérengzés volt.

Már 7 éve annak, hogy az oroszok bemutatták 2015-ben a szokásos nagy májusi díszszemléjükön az új csodafegyverüket a T-14 Armata harckocsit. Azóta számtalan lehetőségük lett volna ennek az új típusnak az éles bevetésére például Szíriában és Ukrajnában, ám alig-alig jutottak szerephez. Szíriában megjelentek (kis számban) de Ukrajnában eddig egyetlen egyről sincs tudomásunk.

A kép forrása: LINK

Az Armaták gyártása állítólag már 2015-ben elkezdődött az Uralvagonzavod gyáraiban, ám 3 évvel később már arról érkeztek hírek, hogy 32 db elkészítése után leálltak a tömeggyártással. Az okok leginkább a magas előállítási, innovációs költségek felé mutatnak.

A T-14 Armata fő fegyvere egy 125 mm-es 2A82-1M típusú, automata töltésű, sima csövű harckocsi-ágyú (32 db-ból álló javadalmazással). A kezelő-személyzet csupán 3 fős és sajátos módon elkülönítve foglal helyet egy páncélozott rekeszben a jármű elülső részében (jól védett helyen). Különleges hogy a kezelők nem a toronyban, hanem a platformban ücsörögnek. A harckocsi álcázórendszerrel is rendelkezik, melyről keveset tudni. [] A közepes méretű típus, mindössze 48 tonnás, így lényegesen kisebb a nyugati versenytársainál, például a 67,5 tonnás Leopárdnál, a 63 tonnás Abrams M1A2-nél, a 65 tonnás Merkavánál vagy a 62,5 tonnás Challenger 2-nél. Viszont gyorsabb is ezeknél, hiszen 90km/órára képes és 500 km megtételére képes egyetlen feltankolással. A T-14 Armatát egy 12 hengeres, 1500 lovas dízelmotor hajtja (mint a Merkavát és a Leókat is). Adottságai és révén ma a T-14 Armata a világ legjobb harckocsijai közé tartozik.

A kép forrása: LINK2

A T-14 előnye a személyzet nagy fokú védettsége, a gyorsaság, a nagy hatótávolság, a nagy lő-erejű és pontosságú harckocsi-ágyú, az álcázóberendezés és egy érdekes kompatibilitás (univerzális jelleg) más járművek platformjaival (pl a T-15 gyalogsági harcjárművel). Ugyanakkor valamilyen okból az orosz hadiipar leállt a sorozatgyártásával és nem veti be Ukrajnában sem. Nagy kérdés miért nem? Drága a tömeggyártása az orosz kasszához mérten? Konstrukciós hibái vannak? Hiányzik valami a tömeggyártáshoz? Egyelőre csak találgatni lehet. Mi valamiféle konstrukciós hibá(k)ra, gyártás-technológiai gondokra tippelünk és a T-72B illetve T-90-hez mérten túl drága előállítási költségekre. Az 1500-2000 példányszámú T-90 ma is uralja az orosz harckocsi-fegyvernemet.

Az Ukrajnában február 24 óta, 50 napja zajló háború orosz szemszögből nem áll túl fényesen, ráadásul a szankciók hétről hétre gyengítik az orosz gazdaságot, amihez a svéd-finn NATO csatlakozás problémája is társul. Az orosz hadiipar válaszút elé érkezett: vagy rákapcsolnak az új fejlesztésű eszközeik harctéri megjelenéseire vagy szembe kell nézniük egy esetleges politikai-katonai vereséggel. A T-14 Armata harckocsik ukrajnai bevetése talán változtatni tudna a kialakult helyzeten. A kérdés csak az: Putyin tartalékolja ezeket Moszkva védelmére vagy elszánja magát végre a tömeggyártásra és elrendeli az ukrajnai bevetésüket. Persze ettől még háborúja és agressziója nem lesz igazságos és jogos

Az idén februárban Ukrajna ellen megindult orosz katonai támadás komoly változást hozott a Putyin képviselte agressziótól régóta tartó Észak-európai országokban. A balti államok még erősebb NATO támogatást kértek, miközben végleg leváltak az orosz energia-ellátásról, a finnek és svédek pedig elhatározták, hogy felvételüket kérik az amerikai védelmet jelentő észak-atlanti katonai szervezetbe. Ezzel Putyin hatalmas öngólt lőtt magának, hiszen megindított egy háborút egyik déli szomszédjának NATO tagságát megakadályozandó mire két másik, északi szomszédja meg éppen belép ugyanebbe a rivális katonai szervezetbe. A svéd és finn csatlakozással ráadásul közel 800 ezer négyzetkilométeres, hatalmas terület lesz NATO-ellenőrzés alatt, míg Ukrajna csak 603 ezer km2, így sokkal többet veszít biztonságpolitikai szempontból most Oroszország, mint amit azzal nyer, ha meggátolja Ukrajna NATO felvételét (ha egyáltalán ez tartósan sikerül neki).

A térkép forrása: othjournal.com

A fenti térképen jól látszódik, hogy a két északi ország (rózsaszínnel jelölt Svédország és Finnország) hatalmas területe mekkora erő-eltolódást és stratégiai előnyt hozhat a NATO számára. Egy új, 1300 km hosszú NATO-Oroszország határ jön létre, mely az oroszok számára nem túl jó emlékeket idéz, hiszen a közel 4 hónapos téli háborúban, 1939 november 3 és 1940 március 12 között csak óriási veszteségek árán tudták ezt a határt módosítani és legyőzni Finnországot, melyet ráadásul akkoriban nem is támogattak még a nyugati hatalmak. 

A térkép forrása: finnugor.elte.hu, toriklub.blog.hu

Ami a svéd és finn NATO-csatlakozás következményeit illeti: Putyin úgy gondolja, hogy csakis ő döntheti el, hogy melyik európai ország hová csatlakozhat, így a Kreml már most fenyegetőzik, pedig az eljárás akár egy teljes évet is igénybe vehet, de a fél éves átfutás szinte borítékolható. Ha a tagfelvétel mondjuk májusban elindul és a tagországok irányító szervei illetve az érintett országok lakosságai, illetve parlamentjei is támogatják (jóváhagyják) legkorábban őszre (mondjuk októberre) zárulhat le a folyamat. Akadályok esetén kitolódhat közel 1 évre is az egész. Ugyanakkor egy 2-3 hónapos gyorsított felvétel sem kizárt, tekintve a feszült nemzetközi helyzetet.

Putyin a felvételi eljárás alatt egyre komolyabb fenyegetéseket fog bevetni, de kérdéses ezek komolyan vehetősége, hiszen ha Ukrajnával is ilyen nehezen bír, akkor nem reális, hogy jelenlegi háborújával párhuzamosan egy újat tudjon elindítani a finnek és svédek ellen. Maximum az lehetséges, hogy lezárja az ukrán háborút - a Donbass elfoglalásával (mondjuk fél éven belül) - és csak EZT KÖVETŐEN indul meg haderejével Finnország és Svédország ellen. Ám valószínűbb, hogy marad a fenyegetőzéseknél, melyek között a legsúlyosabb az atomfegyverek bevetése lehet.  

Vlagyimir Putyin már többször ijesztgetett atomháborúval és félő, hogy ha idővel szembekerül a szankciók okozta gazdasági problémákkal, illetve drasztikusan csökken gáz - kőolaj eladása, amihez egy csekély eredményeket felmutatni tudó értelmetlen háború kudarca is társul (Ukrajnában) vagyis sarokba szorul, bármire képes lesz. 

Az orosz - ukrán háború közel 1 hónapja tart már és bizony több tanulságot levonhatott már a világ mindabból, ami ebben a bizonyos 1 hónapban zajlott Ukrajnában. A nyugati elemzők, katonai szakértők és NATO tisztek számára azonban a legérdekesebb fejlemény mégis csak az, hogy az orosz hadsereg hyper-modern jellege, magas-szintű fejlettsége és pusztítóan hatékony ütőképessége egyszerű mítosznak bizonyul csupán.

A kép forrása: defenseworld.net

Az orosz csapatok ukrajnai ténykedéséről ugyanis sok minden elmondható de az egészen biztosan nem, hogy hatékony lenne és csúcs-modern technikával, olajozott profizmussal zajlana. A Magyarországon nagyon jelentős ruszomán-tábor erre azt mondja: az orosz hadsereg csak azért nem veti be félelmetes high-tech fegyvereit, mert kímélni akarja a lakosságot. Ez viszont egyértelműen kamu nem igaz, hiszen az oroszok lakóházakat lőnek szét, iskolákra, óvodákra, kórházakra vonnak zárótüzeket és a nagyvárosok megtámadásakor az ivóvíz-, áram- illetve gáz ellátást teszik tönkre (lásd: Mariupol). Teljesen egyértelműen arra törekednek, hogy minél nagyobb károkat okozzanak a polgári, civil lakosság számára.

De hol van a nagy hírveréssel pár éve beharangozott T-14 Armata csoda-harckocsi? Hol vannak a nagy számú T-90 -esekből álló orosz harckocsi-hadosztályok, a high-tech harci helikopterek (mint a Mi-28NM) és merre vannak a Szu-57 -es századok? Miért nem EZEKKEL harcolnak az oroszok Ukrajnában? Hol vannak a legyőzhetetlennek kikiáltott specnaz kommandók, a különleges védőöltözettel ellátott orosz elit-egységek? Hol vannak a nagy dirrel-durral beharangozott orosz robot tank egységek (Uran 9 harci robotok)? A lakosság ezekkel is kímélhető lenne (már ha bevesszük, hogy kímélni akarják őket), ám precízebb és nagyobb tűzerejű harccal lenyomhatnák velük az ukránokat. Ha léteznek az említett szuper-fegyverek, éppen itt lenne az ideje alkalmazásuknak. Csakhogy ott a probléma, hogy nem állnak az orosz erők rendelkezésére legalábbis számottevően nagy számban. Amennyi van ezekből, azok a propagandának készültek és arra az esetre, ha a NATO beküldene Ukrajnába (esetleg orosz földre) pár valóban high-tech felszereltségű katonai egységet.

A kép forrása: liner.hu

Mert azért ne higgyük, hogy Putyin nem fél a NATO katonai erejétől. Alternatív valóságban él ugyan és izolálta magát a világtól (ahová csak a neki tetsző híreket merik bevinni) de nem hülye mégis csak okos figura, aki a hatalomba való felkapaszkodása során megismerhette a NATO veszélyét és erejét. Tudja, hogy Oroszország nagyon is verhető a kb négy - ötszörös erőfölényben lévő NATO által. Tartalékolnia kell saját védelmére is, mert egyáltalán nem biztos, hogy egy új világháború kezdetben nem hagyományos eszközökkel indulna. Így ami fejlett haditechnikája van, azt megőrzi Moszkva védelmére. Márpedig ez úgy tűnik valóban nagyon kis része csak az orosz hadseregnek és szemmel láthatóan nem jut belőle az Ukrajnában harcoló csapatoknak. Ezeknek be kell érniük T-72 -es és T-80 -as szintű felszereléssel. (T-90-est alig látunk, Armatát meg nagyítóval sem sehol a műveleti területeken).

Most ott tartanak az oroszok, hogy már ázsiai (szibériai) területekről is katonákat hoznak Ukrajnába, bevonják az muszlim csecseneket sőt Szíriából is hívnak önkénteseket. Úgy tűnik: amijük csak van, a tömegpusztító fegyvereket kivéve, azt az ukránokhoz vágják. Ám még így is csiga lassúsággal haladnak csak előre. Közben hibát hibára halmoznak: a lelőtt magas rangú orosz tábornokok, a tucatszám magára hagyott orosz járművek, az üzemanyag-hiány miatt kifulladt offenzívák, a sok elakadt konvoj, demoralizált katona, a még most is felszállásokat végrehajtó ukrán légierő (melyet még 3 hét után sem tudtak felszámolni teljesen) és a sok más probléma mind-mind arra utalnak, hogy az elavult eszközök mellett ezernyi egyéb gonddal is küszködik az orosz hadsereg.

Az ukránok közben elszántan harcolnak a túlerővel szemben és nap mint nap olyan tetteket visznek véghez egyszerű eszközökkel (kézifegyverekkel, vállról indítható rakétákkal), amelyek szinte csoda-számba mennek. Minden méternyi előretörésért megdolgoztatják az oroszokat, sokszor lepik meg váratlanul menetoszlopaikat és gerilla harcmodorban csapnak le utánpótlási vonalaikra. Okosan küzdenek, taktikusan harcolva. Az ukránok egységesek maradtak, összetartanak és nem adják fel. Védik országukat, védik fővárosukat, védik településeiket, akármekkora is az orosz támadó-erő.

Egy komoly mítosz dőlt le az ukrajnai háborúban: az orosz hadsereg hiper-szuper modernségének és legendás hatékonyságának mítosza. Persze így is nagyon erősek és az atomfegyverekkel való folytonos fenyegetésük is félelmet kelt, de a "nagyon modern és legyőzhetetlen orosz hadsereg" mítosza jó időre oda lett. Még akkor is ha győznek. Nagy nehezen. ... HA győznek egyáltalán.

Az orosz - ukrán háború kapcsán körvonalazódni látszódik 5 olyan tanulság, melyekre nem csak történészként - illetve a külföldi nyilatkozatokat figyelő érdeklődőként sőt biztonságpolitikával foglalkozni szerető publicistaként - hanem egyszerű hírolvasókként is azonnal felfigyelhetünk. Ezek közül két tényező kifejezetten katonai jellegű, egy biztonságpolitikai témakörbe tartozó, kettő pedig a nemzetközi változásokra fókuszál. Nézzük ezeket sorban történész szemmel és biztonságpolitikai - katonai szempontból:

A kép forrása: www.bbc.com

1.) A magyar közvélemény reakciója. Meglepő módon a hazai lakosság fele másként reagált és gondolkodik azóta is a háborúról, mint a fejlett országok többsége.  A nyugati világ (Európai Unió országai és Észak-Amerika) egyértelműen reagáltak az orosz támadásra: jogtalan agressziónak tekintették (és tekintik most is), mint ahogyan valóban az is. Szerintük ugyanis Oroszországot semmi nem jogosította fel arra (még a sokat emlegetett Minszki Szerződés sem) hogy katonailag lerohanja egy független szomszédját és lerombolja annak városait, meggyilkolja, elüldözze lakosait számtalan háborús bűnt elkövetve. Ugyanakkor a hazai közvélemény egy része - követve Orbán Viktor orosz-barát és Putyin-követő politikáját - nem agressziónak, hanem megelőző csapásnak és önvédelemnek tekinti az orosz inváziót. A meglepő gondolkodás mögött három érv szokott állni: 1. A nyugat és ördögi szervezete a NATO gonosz módon terjeszkedik Oroszország irányába, vagyis sorra magához kapcsolja (és a NATO-ba lépteti)  Kelet-európai országokat, így Putyin csak önvédelemből támadja Ukrajnát (hogy ne kerüljön az is amerikai kezekbe). 2. Az ukránok magyar-ellenesek és nácik, ezért pusztulniuk kell 3. Amerika az egész világot behálózza, csakis a jóságos és bölcs Putyin állíthatja meg őket, hatalmas hadseregével. Ami a valóságot illeti: a Kelet-európai államok maguk akartak sorra csatlakozni a NATO-hoz, mint ahogyan most a finnek és svédek is erre készülnek. Döntéseikbe nem szólhat bele más állam, még Putyin sem. Ukrajna népének döntését ugyanúgy tiszteletbe kellene tartani, mint ahogyan 2004-ben a magyarok NATO csatlakozását is tiszteletben tartották. A második dolog: az ukránok közt akadnak magyar ellenesek és nácik is, mint ahogyan nálunk is vannak nácik és például román gyűlölők, de nem lehet egy 40 milliós népet (az ukránokat) egységesen nácinak és magyar-gyűlölőnek bélyegezni. (Bár még ebben az esetben sincs a dolognak köze ahhoz, hogy jogtalanul lerohanta őket egy másik ország.) Végül:  hogy Amerikát a "jóságos" Putyin állítaná meg ... no comment. Putyin diktátor, aki politikai ellenfeleit meggyilkoltatja. Aki az ő rendszerét pártolja kiköltözhetne próbaképp kicsit mondjuk Nyizsnyij Novgorodba (de ez csak az én véleményem):

2.) Tévedhet a nagyhatalmak hírszerzése is. Ez a mondat, melyet néhány hete még nagyon kevés szakember osztott volna, arra a tényre épül, hogy az USA által 72 órásra, a nyugati országok szerint 4 - 5 naposra jósolt orosz invázió több hónaposra (akár több évnyi időtartamra) is elhúzódhat, hiszen a 9 legnagyobb ukrán városból még egyiket sem sikerült az oroszoknak bevenniük. Ez végzetes hírszerzési hibára utal: az orosz hadvezetés ugyanis egyértelműen nem volt tisztában az ukrán haderő ütőképességével. Ugyancsak hiba lehetett részükről, hogy meglepte őket az ukránok elszántsága, összefogása és kitartása is. Egyértelműen arra számítottak, hogy az ukrán hadvezetés már támadásuk kezdetén eltávolítja majd Zelenszkijt (erre Putyin az invázió első napjaiban egyébként többször is felszólította őket, hasztalanul) illetve azzal kalkuláltak, hogy az ukrán kiskatonák tömegesen adják majd meg magukat vagy szöknek el a frontokról. Hihették ezt a 2014-es Krím elleni támadásuk alapján is, amikor az ukránok valóban szinte harc nélkül adták fel a félszigetet. Ám most igenis harcolnak, mégpedig összetartva, a teljes lakosság példa-értékű elszántságával. Ezt nem látták előre az orosz hírszerzők, ezt nem mérték fel előzetesen, mint ahogyan az ukrán haderő ütőképességének sokkal magasabb szintje is nagyon meglepte őket. Az ukrán háború nagy tanulsága, hogy a világ legjobb hírszerző szervezetei is időnként nagyot tévedhetnek. Putyin torz világképe talán először csalta meg igazán az orosz diktátort.

3.) Nem minden a légierő, a kézi páncéltörők és drónok is hatékonyak. Régi vita a katonai szakértők körében a légierő túlértékelésének kontra alul-értékelésének kérdése és annak dilemmája, hogy CSAK légi-fölénnyel térdre kényszeríthető e egy ország. Ehhez kapcsolódik a harckocsi fegyvernem megítélésének kérdése illetve a kézi páncéltörő-fegyverek, drónok hatékonyságának talánya is egy fejlett haderő ellenében. A jelenleg zajló ukrajnai háború első 9 napja után egyelőre az látszódik, hogy pusztán légi-fölénnyel nem nyerhető meg egy háború és a harckocsik, bármilyen modernek is, sokkal olcsóbb haditechnikával is tömegesen iktathatóak ki (drónokkal, kézi páncéltörő eszközökkel). Nem véletlenül ezeket kéri és kapja most Ukrajna sok ezres tételben Nyugat-Európától. Persze hasonló tanulsággal szolgált a 2020 őszi örmény-azeri háború is, melyben az azeriek török drónokkal lőtték rommá Örményország teljes harckocsi-állományát (ami azért elavult páncélosokból állt). Az USA egy ideje nem is költ túl sokat a harckocsi-fejlesztésekre, míg az oroszok (egészen eddig az ukrajnai háborúig) makacsan ragaszkodtak a páncélos-innovációkhoz.

4.) Az orosz hadsereg legyőzhetetlensége mítosz csupán. A második világháború alapozta meg az oroszok katonai hírnevét, melyet aztán a hidegháború tovább öregbített, amikor a Szovjetunió szuperhatalommá vált, létrehozva a világ második legnagyobb hadseregét. Ám az elmúlt 9 nap számtalan orosz tévedése és hibája arra utal, hogy az orosz hadseregről kialakult nemzetközi kép, valójában egy mítosz csupán. Az ukrán országutak mentén üzemanyag-hiány miatt leállt harckocsik látványa, az elhagyott páncélosok ténye, a vártnál sokkal lassúbb előretörés, a pontatlan rakéta-támadások tömkelege, a későn megsemmisített ukrán légierő hibája, a rosszul megtervezett hadműveletek sora és a polgári lakosság értelmetlen pusztítása mind arra mutatnak rá, hogy az orosz hadsereg a legkevésbé sem legyőzhetetlen és korántsem olyan "vérprofi", mint a világ eddig hitte. Bár az orosz hadvezetés és Putyin évekig tervezhették Ukrajna lerohanását, a most látható végeredmény nem éppen egy profi haditerv illetve kivitelezés képét mutatja. Egy történelmi kitekintéssel élve: az Erich von Manstein tábornok által 1940-ben kidolgozott "Fall Gelb" hadművelet valódi sikert jelentett: alig 25 nap alatt (1940 május 10 és június 5 között) kényszerítette térdre Belgium, Hollandia, illetve Franciaország hadseregét és a brit expedíciós sereget. Az a hadművelet jól megtervezett és kivitelezett offenzíva volt, talán a hadtörténelem legprofibb katonai akciója. Ugyancsak sikeres akciónak könyvelhető el a Sivatagi vihar hadművelet is (Kuvait felszabadítására) 1991-ben és még biztosan találnák néhány jól megtervezett offenzívát a történelemben. Ám a jelenlegi orosz hadjárat egészen biztosan nem kerül majd ezek közé a későbbi történelemkönyvekben.

5.) A világ képes a teljes összefogásra. A háború egyik legnagyobb tanulsága, hogy az egész fejlett világ (nem csupán az euroatlanti régió) képes egy világméretű összefogásra a béke érdekében egy világot fenyegető agresszorral szemben. Ennek láthattuk részleteit, amikor a világ szinte minden jelentős cége, vállalata, cégcsoportja sorra jelentette be (és jelenti be azóta is folyamatosan) csatlakozását Oroszország teljes elszigeteléséhez. A szankciókat bevezető vállalatok végeérhetetlen listája napról napra gyarapszik. Nem csupán NATO vagy EU tagállamokról van szó, hanem külső hatalmakról is, szinte mindenkiről. Amit Putyin tett egy gyengébb, szuverén szomszédja teljes katonai lerohanásával (valós ok és hadüzenet nélkül) a Föld mind a 200 országában elutasításra talált. Ma úgy tűnik a világ képes egységesen fellépni biztonságpolitikai kérdésekben. Oroszország pénzügyi rendszerét máris elszigetelték, a rubel soha nem látott mértékben zuhan, az orosz GDP pedig már egy hét viszonylatában is több százalékponttal esett (és ki tudja hol áll meg). Még ha az erősebb "jogán" győz is Putyin hadserege Ukrajnában, egy szétlőtt tartományt kap majd, melynek lakói több generációra meggyűlölik az orosz megszállókat, miközben Oroszország gazdasága teljesen tönkremegy. Itt is egy történelmi analógiát említve: I. Pürrhosz a Krisztus előtti 3. században időlegesen legyőzte ugyan Rómát, de túl nagy árat fizetett érte. Híres mondása volt: „Ha még egy csatában győzünk a rómaiakon, végképp elveszünk.”

Az atomfegyverek nagyobb veszélyt jelentenek ma, mint a hidegháború idején.

Meglepő tanulsága ez a jelenlegi helyzetnek, hiszen a hidegháború lezárultával a világ fellélegezhetett és szentül hitte: most már az atomfegyverek fokozatos leszerelése következik majd és egyre távolabb kerülünk a nukleáris világégés veszélyétől. Ehhez képest Vlagyimir Putyin az ukrajnai háborúval bebizonyította: atomhatalomként bármikor megfenyegetheti a világot és megkísérelheti elpusztítani is (még ha ebbe maga is belepusztulna). Legelső nyilatkozatában (támadása megindítását követően) gyakorlatilag kimondta: ha a NATO katonákat küld Ukrajnába, akkor atomfegyverrel válaszol: „Aki megpróbál velünk ütközni, és még inkább megpróbál veszélyt jelenteni országunkra, népünkre, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekkel jár, amilyeneket még soha nem tapasztaltak a történelmükben.”  /2022.03.05.10:24/